Csak a Fidesznek nem konkurencia a Munkáspárt

válassz
2014-03-22 14:57
Thürmer Gyula szerint a Munkáspárt az áprilisi országgyűlési választáson két politikai erővel, a "magát baloldalinak nevező ellenzéki társasággal" és a Jobbikkal szemben is képes fellépni, mindkettőtől tud szavazatot elvenni.
A Munkáspárt elnöke szombaton kaposvári ajtótájékoztatóján azt mondta, a somogyi falvakban, városokban tett látogatásai is arról győzték meg, hogy "az emberek másfajta politikát, más életet, más Magyarországot akarnak".

Kiemelte, hogy a Munkáspártnak több mint kétszer annyi - harminchárom - egyéni jelöltje van az idei választáson, mint négy éve volt, és most országos listát is tudtak állítani.

Thürmer Gyula úgy véli, a baloldalt a Munkáspártban találják meg az emberek, abban a pártban, amelyik 25 éve a dolgozó emberek mellett áll.

Azt mondta, azt tapasztalja, hogy az emberek félnek a Jobbik megerősödésétől. "Egyre több ember érti meg, hogy ha a Jobbikkal szemben fel akarnak lépni, akkor a Munkáspártra kell szavazni" - tette hozzá.

A Munkáspárt elnöke a legnagyobb gondnak azt tartja, hogy az embereknek nincs munkájuk, szerinte a közmunka nem jelent megoldást. "A megoldást az jelentené, ha magyar dolgozókra, magyar vállalkozókra támaszkodnánk" - hangsúlyozta.

A párt programjáról elmondta: visszaszorítanák a külföldi tőkét, korlátoznák a profit kiviteli lehetőségét, fejlesztenék a mezőgazdaságot - szerintük nem búzát és kukoricát, hanem zöldséget, gyümölcsöt kell termeszteni -, lakásépítési programot indítanának, autópályákat építenének, fejlesztenék az idegenforgalmat magánvállalkozások bekapcsolásával, a legkisebb településeken is elérhetővé tennék az egészségügyet és az oktatást.

"A Munkáspárt biztos munkát akar az embereknek teremteni, biztos munkával biztos jövedelmet" - hangoztatta Thürmer Gyula.

Úgy vélekedett, hogy Magyarország 25 évvel ezelőtt helytelen irányba indult el. Egy közelmúltban elkészült közvélemény-kutatásra hivatkozva közölte, "az emberek közel fele véli úgy, hogy jobb volt a szocializmus esztendeiben, mint jelenleg". Ebből tanulni kellene - jegyezte meg.

A párt elnöke a sajtótájékoztatón bemutatta Szép Erzsébetet, aki a barcsi központú választókerületben indul a Munkáspárt jelöltjeként. A Kadarkúton élő jelölt a helyi nyugdíjasklub elnöke és az énekkar vezetője.
MTI