Újabb 300 ezer euró az Arenim Technologies-nek

Halaska Gábor
2014-03-26 10:02
A CryptTalk mobillehallgatás elleni megoldást kifejlesztő hazai start-up aktív hazai piacépítésbe kezd. Újra befektet az ENERGEN csoport a hazai vezetéssel és fejlesztői gárdával rendelkező Arenim Technologies AB-be: a 2013. januári befektetést követően idén március végén további 300 ezer euróval járul hozzá a sikeres magyar start-up további fejlődéséhez.

Újra befektet az ENERGEN csoport a hazai vezetéssel és fejlesztői gárdával rendelkező Arenim Technologies AB-be: a 2013. januári befektetést követően idén március végén további 300 ezer euróval járul hozzá a sikeres magyar start-up további fejlődéséhez.

A mobilhívások és szöveges üzenetek lehallgatása ellen védelmet nyújtó CryptTalk megoldás kidolgozói a befektetést követően is többségi tulajdonosként irányítják a céget. Az új forrást a cég a hazai piacépítésre fordítja, amely a cég vezetői szerint kellően nehéz terep ahhoz, hogy értékes tapasztalatokkal segítse a CryptTalk-kal kapcsolatos további külpiaci terveket.

„Azért döntöttünk a tavalyi befektetés növelése mellett, mert az eddigi tapasztalatok alapján mind a CryptTalk megoldásban, mind a hazai piacban komoly potenciált látunk" - emelte ki Dr. Hegyi Gábor, az ENERGEN csoport igazgatóságának tagja. - „A cél az, hogy biztosítsuk a CryptTalk piaci igényekkel folyamatosan lépést tartó fejlődését, illetve ezzel párhuzamosan segítsünk előkészíteni a tudatos, célzott nemzetközi építkezést, amely az Arenim Technologies számára itt és most, egy otthonos, de nehéz pályán kezdődik."

„A piaci környezetet tekintve különleges helyzetben vagyunk: a komoly érdeklődés és a rendkívül pozitív szakmai és nemzetközi piaci visszajelzések mellett a fejlesztésünk nagyrészt a piaci igények előtt jár. A piacépítés tehát többet jelent a CryptTalk nevének megismertetésénél, a klasszikus piaci pozícióépítésnél vagy a forgalmazás részletkérdéseinél" - hangsúlyozta Kun Szabolcs, a CryptTalk ötletgazdája, az Arenim Technologies vezetője. - „A mobillehallgatás kapcsán a vállalatokra leselkedő veszélyek, a tényleges szükségletek és a meglévő érdeklődés alapján bizonyos értelemben magát a piacot kell kialakítanunk. A terep tehát igen nehéz, de ha továbbra is sikerrel vesszük az akadályokat, a piaccal együtt a CryptTalk számára a vezető pozíciót is felépíthetjük."

Az Arenim Technologies idén februárban sikerrel mutatkozott be a londoni CTO Summiton a világ vezető technológiai vállalatai és számos nemzetközi befektető előtt, miután a Morgan Stanley szakmai zsűrijének döntése révén a Tech Start Up Day keretében január 30-án a legjobb három magyar start-up közé került.



A Kun Szabolcs (képünkön) vezette magyar fejlesztőcsapat által kifejlesztett, a mobilhívásokat visszafejthetetlen titkosítással ellátó megoldás, a CryptTalk tavaly decemberben megkapta az ISACA - az informatikai rendszereket auditáló és ellenőrző nemzetközi szervezet - hazai tagszervezetétől az „Értékteremtés információbiztonsággal" díjat. Az elismerést az aktuális piaci igényekre adott válasz és a megtérülés együttese révén érdemelte ki az alkalmazás, amelyet ma elsősorban nagyvállalatok, illetve bizalmas üzleti adataik értéke miatt az illegális támadásoknak leginkább kitett piaci szereplők használnak.

 

Mi ez?

A CryptTalk hazai fejlesztésű hívástitkosítási megoldás, amely a legfejlettebb titkosítási és hitelesítési technológiákat felhasználva akadályozza meg a telefonbeszélgetések és rövid szöveges üzenetek lehallgatását. A CryptTalk biztosítja a felhasználók beszélgetéseinek visszafejthetetlenségét, és jogszerű megoldást kínál magán és üzleti kommunikáció védelmére.

Az Arenim Technologies magyar start-upként indult stockholmi operációs és budapesti fejlesztő központtal működő, nemzetközi IT vállalat. Az Arenim által tervezett és fejlesztett távközlési és IT biztonsági megoldásokat világszerte alkalmazzák, a cég által fejlesztett kommunikációs motorral folytatott hívások száma már 2012-re elérte a 100 milliót. A vállalat 2013-ban elnyerte az ISACA (Information Systems Audit and Control Association) „Értékteremtés információbiztonsággal" díját.