Egy elfelejtett akta - Ukrán nyugdíjakat fizet Magyarország

Cseke Hajnalka,Dunda György (Ungvár)
2014-03-27 07:30
Számos aktával együtt az Orbán-kormány 2010 nyarának elején kapott egy tekintélyes méretű dossziét elődjétől, amely egy kétéves tárgyalássorozatot zárt le Ukrajnával. Észak-keleti szomszédunk 2010 elején elfogadta, hogy a Magyar Köztársaság felmondja azt az 1962-ben kötött szerződést, amely alapján a két ország állampolgárai kölcsönösen kérhetik, a másik államban is megkaphassák nyugdíjukat.
A megállapodás a 2000-es évektől egyre nagyobb terhet rótt Magyarországra, ugyanis évente növekvő számban jelentkeztek át ukrán állampolgárok, túlnyomó többségében kárpátaljai magyarok, s kérelmezték a magyar nyugdíjfolyósító igazgatóságnál, hogy itt folyósítsák számukra a nyugdíjat. Az államközi szerződés értelmében az érintetteknek le kellett mondaniuk ukrán nyugdíjukról, ám örömmel tették, mivel Magyarországon ennek többszörösét kapták kézhez.

BESZÉLNEK RÓLA

Korózs Lajos MSZP-s politikus szerint választási körzetében számos szemtanú van arra, hogy Ukrajnából tömegével járnak át Magyarországra, s az itt nyitott bankszámláikról felveszik a nyugdíjat, majd mennek haza. „Szabolcs megyében széltében-hosszában erről beszélnek, de nemcsak most, a kampány idején, hanem évek óta"- mondta lapunknak. A politikus, aki 2008 és 2010 között a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára volt hivatali ideje során folyamatos tájékoztatást kapott attól a delegációtól, amely Ukrajnával tárgyalt. „Ukrajna belement a módosításba, a 2010-es választások miatt azonban nem volt idő arra, hogy a magyar kormány is elfogadja, az Országgyűlés szentesítse és kihirdessék" - magyarázta a Figyelőnek. A tárgyalás aktáit letették Navracsics Tibor, Réthelyi Miklós és Martonyi János miniszterek asztalára, hogy fejezzék be, amit az előző kabinet elkezdett. Ám a dokumentumról azóta sem lehet hallani. (Lapunk megkereste a kormányszóvivőt az ügyben, várjuk a kabinet reagálását.)
A Fidesz úgy kommentálta a szocialista politikus felvetését, hogy az MSZP ismét a külhoni magyarok ellen uszít, hasonlóan ahhoz, mint amikor a határon túli magyarok kettős állampolgársága ellen kampányolt. A Fidesz szóvivője közölte: „Reméljük, hogy a baloldal ezúttal nem kíván 23 millió románhoz hasonlóan 45 millió ukránnal egy hazug gyűlöletkampányt folytatni és ismét megsérteni a külhoni magyarokat".

A cikket teljes terjedelemben keresse a Figyelő hetilap 2014/13.