Erős Antónia és Bojár Gábor is zsűrizik

Halaska Gábor
2014-03-31 17:05
A civil szervezetek kérésére két héttel meghosszabítják az InnoMax pályázat nevezési határidejét.
Idén újra több millió forintot oszt szét a leginnovatívabb szervezetek és magánszemélyek között az Invitel. Az elmúlt 5 évben több tucat kis- és közepes méretű cég, nagyvállalat, valamint diák kerülhetett reflektorfénybe és kapott támogatást az Invitel pályázatán keresztül. Krisán László, a KAVOSZ vezérigazgatója, Papp Péter, a kancellar.hu elnöke és dr. Peredy Zoltán, a Nemzeti Innovációs Hivatal főosztályvezető-helyettese mellett idén Erős Antónia, az Egy Csepp Figyelem Alapítvány alapítója, az RTL Híradó műsorvezetője, valamint Bojár Gábor, a Graphisoft elnöke is zsűrizik az InnoMaxon.

„A Graphisoftot 1998-ban vezettük be a tőzsdére. A nyilvánossággal azt is szerettük volna elérni, hogy minél több vállalkozás kövesse példánkat és érjen el akár határokon túlnyúló üzleti sikereket" - mondta el Bojár Gábor, a Graphisoft elnöke. „Ma, azaz másfél évtized elteltével ugyanezt vallom és továbbra is feladatomnak tekintem, hogy ösztönözzem azokat, akik szeretnék bebizonyítani a világnak, hogy nagy dolgokra képesek. Az Invitel InnoMax Díj pedig pontosan róluk szól. Ezért is vállaltam el azonnal a zsűrizést és örömmel ajánlunk fel két különdíjat is a Graphisoft Park nevében a nyertes pályázóknak. Hiszem, hogy Magyarországnak sok sikeres vállalkozásra van szüksége és az InnoMax ehhez járul hozzá" - összegezte.





„Tíz évvel ezelőtt alapítottam az Egy Csepp Figyelem Alapítványt, amelynek napi munkájában ma is részt veszek. Pontosan ismerem, hogy milyen problémákkal kell megküzdeniük a civil szervezeteknek. Egyre kevesebb a támogatás, szűkülnek a lehetőségek, nem olyan egyszerű előteremteni a működéshez, fejlesztéshez szükséges forrásokat, mint korábban. Éppen ezért is csatlakoztam örömmel az Invitel InnoMax Díj zsűrijéhez, hiszen manapság meg kell becsülni minden olyan kezdeményezést, amely képes és hajlandó a civilek által képviselt ügyeket felkarolni" - fogalmazott Erős Antónia. „Egy ilyen pályázati anyag összeállítása arra is jó alkalom, hogy átgondoljuk saját működésünket és megnézzük mi az, amin esetleg változtatni kell. Már ezért is megéri indulni a pályázaton" - tette hozzá.

Több - elsősorban civil - pályázó kérésének eleget téve az Invitel az InnoMax Díj nevezési idejét két héttel meghosszabbította. Az InnoMax Díj új, non-profit szervezetek számára kiírt versenyében a hagyományos kategóriákkal szemben nem megvalósított fejlesztéseket, hanem egyelőre csak ötlet szintjén álló, de már átgondolt projekt-elképzeléseket várnak. A civilek pedig jelezték, hogy ezek pályázati szintű kidolgozásához több időre van szükségük. Az új, valamennyi kategóriára érvényes jelentkezési határidő: 2014. április 14.