Legitim és fair a magyar választási rendszer

válassz
2014-04-01 12:09
A Miniszterelnökséget vezető államtitkár szerint legitim és fair a magyar választási rendszer, amely alkalmas arra, hogy vasárnap a több mint nyolcmillió választópolgár "ítéletet hozzon, véleményt alkosson". Lázár János kedden Budapesten azt is közölte, a demokrácia erejét mutatja, hogy több mint 1500 egyéni jelöltre lehet szavazni az országgyűlési választáson
Az államtitkár a választási felkészülésről tartott kormányszóvivői sajtótájékoztatón beszámolt arról, hogy bár pénteken 16 óráig még lehet módosítani a névjegyzéket, de jelenleg 8 millió 220 ezer választásra jogosult van, közülük nyolcmilliónak van állandó magyarországi lakcíme.

Elmondta, míg 2010-ben 810 egyéni jelölt indult, most 1554. Lázár János úgy értékelte, hogy egy sokkal átláthatóbb, ellenőrizhetőbb, törvényesebb és a jelölők számára demokratikusabb ajánlási rendszer született.
Pintér Sándor belügyminiszter azt mondta a tájékoztatón, hogy nyugodt, higgadt körülmények között készül az ország a választásokra, ez a feljelentések számából is látszik. Míg 2010-ben ebben az időszakban mintegy 250 választással kapcsolatos bejelentés volt, jelenleg 120-at kaptak - ismertette.

MTI