Fidesz: provokáció lehet az érdi PM-s megtámadása

válassz
2014-04-03 14:19
A Fidesz érdi szervezetének elnöke szerint az sem kizárt, hogy a Párbeszéd Magyarországért (PM) érdi aktivistájának megtámadása az Együtt-PM provokációja; az ügyben információik szerint feljelentés nem született.
Ezt T. Mészáros András csütörtökön közölte az MTI-vel arra reagálva, hogy Dorosz Dávid, az ellenzéki összefogás érdi PM-es jelöltje és Lovas Miklós kampányfőnök közölte, feljelentést tesznek, mert szerda éjszaka bántalmazták egy aktivistájukat a Pest megyei településen. Lovas Miklós hozzátette: a támadók azt is mondták neki, hogy "inkább a Fideszre szavaznánk, mint rátok, kommunistákra".

T. Mészáros András azt írta, információik szerint az eset miatt az érdi rendőrkapitányságon az ügyben feljelentés nem született. Úgy fogalmazott: "az ügy érintettjeinek pártszimpátiája nem állapítható meg, ezért az sem zárható ki, hogy az Együtt-PM által szervezett provokációról van szó".

Hozzátette: az a csoda, hogy eddig nem került sor komolyabb összetűzésre Érden, hiszen Dorosz Dávid az elmúlt hónapokban olyan hazugság- és gyűlöletkampányt folytatott, amely példa nélkül áll a város politikai történetében.
Az elnök közölte, az érdi Fidesz a választásokig hátralévő két napban - ahogy eddig is - nyugodt, mérsékelt kampányt folytat és erre szólít fel minden politikai szereplőt és aktivistát.

MTI