Ellenzéki szövetség: csak mi tudjuk leváltani a Fideszt

válassz
2014-04-05 13:28
Csak az ötpárti ellenzéki szövetség képes leváltani a Fidesz-kormányt - hangoztatták a baloldali összefogás vezetői szombaton a XV. kerületben.
Mesterházy Attila miniszterelnök-jelölt, az MSZP elnöke az újpalotai vásárcsarnoknál összegyűlt körülbelül 150 embernek azt mondta: minden szavazat számít, előfordulhat, hogy egy körzetben egyetlen voks dönt, és lehet, hogy éppen az a körzet kell majd a kormánytöbbséghez.

A szocialista politikus közölte: minél nagyobb a választási részvétel, annál nagyobb az esély a kormányváltásra.
Csak az ötpárti összefogásnak van lehetősége legyőzni a Fideszt, minden más pártra leadott szavazat elveszik vagy hátráltatja a kormányváltást - mondta, felhívva a figyelmet arra, hogy a szavazólapon a 17-es lista az övék.
Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője azt üzente a jelenlévőknek: "a hazádnak szüksége van rád, menj és szavazz, és ne dőlj be a kamupártoknak, a bizniszpártoknak".

Nem szabad bedőlni a Jobbiknak sem, mert programja államcsődhöz és polgárháborúhoz vezet, és "a jobb sorsra érdemes" LMP-nek sem, mert fontosabbnak tartja, hogy különbözzön az összefogástól, mint hogy kormányváltás legyen - folytatta.

A volt kormányfő arra biztatta a szimpatizánsokat, mindenki legalább három rokont, barátot, ismerőst győzzön meg a szavazás fontosságáról.

"Győzni fogunk" - jelentette ki Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke. Azt mondta, olyan országot szeretnének, amelyben mindenkinek helye van, pártállástól függetlenül, és a kormány nem akarja megszabni "hogyan gondolkodjunk, hogyan éljünk és kit szeressünk".

"A szabadság évei fognak eljönni, ha elég erősek leszünk" - mondta.

Fodor Gábor, a Magyar Liberális Párt elnöke arról beszélt: békésen, a szabályokat betartva, nagy ellenszélben, kedvezőtlen médiaviszonyok kellett kampányolniuk, miközben a Fidesz "álcivil szervezetek" révén milliárdokat költött, tizenegy párt pedig gyanús körülmények között gyűjtötte össze az induláshoz szükséges aláírásokat.
"De ilyen körülmények között is győznünk kell" - mondta.

Szabó Tímea, a Párbeszéd Magyarországért társelnöke úgy fogalmazott: most kell leváltani a Fidesz-kormányt, mert az országnak nincs még négy éve. "Nem várhatunk még négy évet arra, hogy felszámoljuk a gyermekéhezést, hogy megszüntessük a tandíjat az egyetemeken, a várólistákat az egészségügyben, arra, hogy segítsük a családokat és munkát adjunk" - jelentette ki.

"Változást akarunk, jólétet akarunk, kormányváltást akarunk" - foglalta össze, arra kérve mindenkit, "ne dőljenek be a fideszes, a jobbikos vagy az LMP-s sziréneknek, hogy nem lehet kormányváltás".
MTI