Gréczy Zsolt: kormányváltásra számítok

válassz
2014-04-06 20:17
Akik ebben az országban demokraták, kormányváltásban reménykednek, én is erre számítok - mondta Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció (DK) szóvivője újságírók előtt nyilatkozva.
"Ez a Fidesz által elcsalt választás, ennek ellenére reménykedünk abban, hogy a demokratáknak helyén volt a szívük" - húzta alá. Mint mondta az EBESZ-megfigyelők, néhány nyilatkozatuk alapján, rendben lévőnek találták a választást.

Közlése alapján, az ellenzéki pártok közösen fogják eldönteni, elfogadják-e a választások eredményét. Hozzátette: nagyon reméli, hogy a kormányváltó összefogás megnyeri a választást. Megjegyezte: "a választások eredményélt súlyosan befolyásolhatja, hogy a köztelevízió egy héten át nem számolt be Rogán Antal 300 millió forintos vagyonáról".
Gréczy Zolt azt mondta, szerette volna, ha magasabb a részvételi arány, de ez így alakult. A közzétett adatok szerint 17 óra 30 percig a választásra jogosultak 56,7 százaléka adta le szavazatát.

Arra a felvetésre, hogy a Nézőpont Intézet 19 órakor közzétett exit pollja szerint a Fidesz-KDNP 48 százalékot, a kormányváltó koalíció 27-et, a Jobbik 18-at, az LMP pedig 6 százalékot szerzett, a DK szóvivője azt mondta, nem tulajdonítanak különösebb jelentőséget ezeknek az adatoknak.
A Demokratikus Koalíció a fővárosi New Orleans Clubban várja szimpatizánsait. A helyszínen lassan gyülekeznek az emberek, a hangulat egyelőre várakozó, a pártelnök, Gyurcsány Ferenc csak később érkezik a helyszínre.

MTI