WSJ nem sok jót ír a magyar választásokról

válassz
2014-04-08 11:45
A The Wall Street Journal (WSJ) című vezető amerikai politikai-üzleti napilap európai kiadásának keddi számában megjelent szerkesztőségi kommentár szerint a még mindig botladozó gazdaságú Magyarország, szomszédságában egy emelkedő Oroszországgal nem fog felvirágzani, ha olyan ideológiákhoz támolyog vissza, amelyek az ország katasztrofális huszadik századát alakították.
WSJ: a Fidesz igyekezett kifogni a szelet a Jobbik vitorlájából
A vasárnapi országgyűlési választás eredménye nem volt meglepő, a szavazók autoriter megnyilvánulásai ellenére Orbán Viktort választották a baloldallal szemben, amely az elmúlt évtizedben a gazdasági összeomlás peremére kormányozta az országot - írta a WSJ.

Az amerikai lap az elmúlt négy évre visszatekintve megállapította, hogy Orbán beásta pártját a hatalomba, erőteljesen nacionalista irányvonalat követett, államosította a 14 milliárd dolláros magánnyugdíjalapot, ismételt kísérleteket tett a központi bank politika alá rendelésére, és olyan médiatörvényt fogadott el, amely lehetővé teszi a Fidesz által irányított kormányzat számára, hogy súlyos bírságokat szabjon ki egyebek közt "kiegyensúlyozatlan hírszolgáltatásért".
A kommentár kitért arra is, hogy Orbánnak sikerült fiskális stabilitást elérnie: uniós adatok szerint tavaly 1,1 százalékkal nőtt a GDP, az infláció pedig a 2012-es 5,7 százalékról 2013-ban 1,7 százalékra csökkent. Alacsonyan tartotta az egykulcsos személyi és társasági adót, 3 százalék alá szorította a deficitet. Ugyanakkor megnehezítette a külföldieknek a földvásárlást, és arra kényszerítette a bankokat, hogy 1,4 milliárd dollárral csökkentsék a hitelfelvevők terheit.
"Az ilyen lépések, miközben otthon népszerűek, megnehezítik Magyarország számára, hogy a növekedéshez szükséges külföldi befektetéseket magához vonzza" - hangsúlyozta az amerikai lap.

A WSJ ennél is riasztóbbnak tartja, hogy növelte szavazati arányát a Jobbik. A kommentár emlékeztetett Gyöngyösi Mártonnak a zsidó származású képviselők és kormánytagok "összeírására" irányuló 2012-es felszólítására, valamint arra, hogy a jobbikos képviselő a közösségi önrendelkezés győzelmeként méltatta a Krím orosz bekebelezését.

A The Wall Street Journal szerint a Fidesz igyekezett kifogni a szelet a Jobbik vitorlájából. A kommentár - az érintett politikus nevének említése nélkül - kitért arra, hogy egy fideszes törvényhozó (más sajtóbeszámolók szerint Hargitai János, Mohács fideszes parlamenti képviselője) az 1848-as forradalom idén márciusi évfordulóján arról beszélt, hogy a magyar függetlenség keresztezte a Rotschildok érdekeit, és hogy amit 1848-ban a Rotschildok jelentettek, azt most a Nemzetközi Valutaalap jelenti. Ennek felidézése után jutott el a WSJ kommentátora ahhoz a megállapításhoz, hogy a tragikus következményekkel járó huszadik századi ideológiákhoz való visszatámolygás esetén Magyarország nem fog prosperálni.

A Libération diadalmas győzelemről ír
A Libération francia baloldali lap szerint Orbán Viktor olyan diadalmas győzelmet aratott, amelyről az európai vezetők csak álmodoznak: másodszorra valószínűleg kétharmados többsége lesz a parlamentben. A diadal ugyanakkor a lap szerint részben azzal magyarázható, hogy a választási rendszert a "populista jobboldali és nacionalista" Fidesznek kedvező módon teljesen átalakították. A választókerületek újrarajzolása, az egyfordulós rendszer, valamint az európai demokráciákban példátlan győzteskompenzáció olyan eszközök, amelyekkel a szakértők többsége szerint Orbán pártja nyerte volna a korábbi választásokat is - írta a szerző. Florence La Bruyere szerint Orbán továbbra is a legnépszerűbb magyar politikus és a jobboldali választók számára karizmatikus vezető.

A "populista intézkedések", az adó- és a rezsicsökkentés nagyban hozzájárultak a Fidesz vezetőjének újraválasztásához - tette hozzá. Ezenkívül patrióta húrokat pengetve a jobboldal vezére a bankokkal és Európával szemben a nemzet védelmezőjeként lép fel. A lap kiemelte, hogy a "látszatdemokráciában" a szavazógyárként működött parlament 850 törvényt fogadott el: a szövegeket péntek este terjesztették be, hétfőn megszavazták és kedden kihirdették. Orbán a putyini útra tévedt, elnyomta az intézményrendszert és az olyan hatalmi ellensúlyokat, mint a média, az igazságszolgáltatás, de még a gazdaságot és a kulturális életet is. A tüntetéseknek, a brüsszeli figyelmeztetéseknek és az amerikai bírálatoknak sem sikerült megzabolázniuk őt, hasonlóan Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnökhöz, aki szintén érzéketlen a kritikákkal szemben - írta a Libération.

MTI