Németország külkereskedelmi többlete meghaladja az évi 6 százalékot, pontosan ellentétesen mozogva az Egyesült Államok ugyanekkora mértékű deficitjével. Ez a szám az adott állam export-import különbözeteként alakul ki, így a kritikusok azt várják Berlintől, hogy fokozza vásárlásait, felpörgetve ezáltal partnerei gazdaságát. Németországot tehát hasonló szerepben szeretnék látni a gazdaságban, mint korábban az USA-t a rendfenntartásban.

Bár a német többlet százalékos aránya valóban megegyezik Washington deficitjével, nem szabad elfelejtenünk, hogy előbbi még mindig alig negyed akkora gazdaságot jelent, mint az amerikai. A két ország tehát teljesen más pozícióból indul a piacon, így más stratégiát is kell követniük. A 2000-es évek elején a szakértők kimondottan üdvösnek találták, hogy az USA egy bizonyos mértékig elengedje adósságát, mivel a befektetők diverzifikáció igénye tartósnak tűnt, ezért szerintük ez nem fenyegetett különösebb rizikóval. A döntéshozók számára később világos lett, hogy ennek a politikának is megvannak a maga veszélyei, ha szabadjára engedi a háztartások túlköltekezését.

Európa stabilitását tekintve ráadásul Németország mellett nem feledkezhetünk meg az olyan kisebb, de legalább ugyanilyen pozitív mérleget mutató államokról, mint Hollandia, Svájc, Svédország, vagy Norvégia. Ezeknek az országoknak azonban az euró és a svájci frank felülértékelése révén úgy tűnik, egy szó sem érheti a háza táját. A keynesiánusok a valuta leértékelését várnák ezektől az országoktól, mivel ez felpörgetné a belső fogyasztást. Ez részben igaz is, azonban a legutóbbi kutatások szerint a valutaárfolyam változása csupán kis hatással van az egyéni megtakarításra, befektetésre.

A német behozatal fokozása, és így az adósság vállalása ugyanakkor az IMF eredményei szerint szintén csekély mértékben realizálódna a bajba jutott országokon, hiszen Berlin az egész világot behálózó kereskedelmi hálózatot tart fenn. A haszon így széttagolódna, felaprózódna, nem lenne döntő befolyással az európai viszonyokra.

Az Európai Bizottság riportja szerint a rövidtávon várható hátrányok ellenére, hosszú távon kifejezetten előnyös lenne Németország számára befektetéseinek növelése. Ugyanakkor a megingathatatlannak tűnő német biztonság kulcstényezője az összeurópai stabilitásnak. Gondoljunk csak arra, hogy e nélkül a kiszámítható növekedés nélkül nem sokan hittek volna az euró fennmaradásában az elmúlt években.

Vélhetően ez a dilemma jelenti majd az egyik fő témáját a tavaszi IMF és világbanki találkozónak, amelyet gyakran inkább az elméletek uralnak a tények helyett. Németország tanúsíthatna liberálisabb, és kezdeményezőbb gazdaságpolitikát nemzetközi téren, segítve ezzel a Portugáliához és Görögországhoz hasonló államok helyzetén. De nem feledkezhetünk meg az amerikai példáról sem, ami a probléma mélyebb elemzésére késztet. Az mindenesetre biztos, hogy az erőltetett megszorítás, és a monetáris stimulálás a merev intézményrendszer, az alacsony befektetési hajlandóság, és az adósság problémáit erősítik.

Kenneth Rogoff a Harvard University Közgazdasági és Közigazgatási Intézetének közgazdaságtan professzora. Korábban az IMF vezető közgazdásza (2001-2003) volt. A Deutsche Bank pénzügyi közgazdasági díját 2011-ben nyerte el. Szakmáján kívül sakknagymesterként is számon tartják.