Bánki Erik szerint az EU cserbenhagyta a magyar méhészeket

2014-04-17 11:59
Az Európai Unió cserbenhagyta a magyar méhészeket - hangoztatta csütörtöki közleményében Bánki Erik fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő, arra reagálva, hogy az előző nap az EP olyan javaslatot fogadott el, amelynek alapján a jövőben nem kell feltüntetni a méz csomagolásán, tartalmaz-e génmódosított organizmust (GMO).
Az uniós jog eddig nem rendezte egyértelműen, hogy a virágport minek kell tekinteni a mézben: alkotóelemnek vagy összetevőnek. Az Európai Bíróság egy 2011-es ítéletében összetevőnek minősítette, ám az Európai Bizottság által javasolt - és az EP által most elfogadott - pontosítás értelmében a pollen a méz természetes alkotóeleme, és nem külön összetevő. Ha külön összetevő lenne, akkor a csomagoláson is fel kellene tüntetni, ha a virágporon belül a GMO aránya meghaladja a 0,9 százalékot.

Így viszont, hogy a pollen természetes alkotóelemnek minősül, már a méz egészéhez viszonyítva kell vizsgálni az arányokat, és miután a mézben nagyon kevés - mindössze 0,5 százalék - a virágpor, a méz teljes tömegéhez viszonyítva sosem fogja a benne lévő GMO aránya meghaladni a határértéket, ezért a csomagolásra sem kell ráírni.

Bánki szerint az unió "ismét a saját termelői érdekeit figyelmen kívül hagyva harmadik országok kereskedelmének kedvezett, súlyosan megsértve a fogyasztók választási szabadságát".

A fideszes EP-képviselők és a magyar kormány - tette hozzá - "minden jogi és nem jogi, uniós és hazai eszközzel tovább fognak küzdeni a magyar méz GMO-mentessége érdekében".
MTI