Egy stabil, prosperáló, demokratikus Ukrajna tüske volna az oroszok, és legfőképpen Vlagyimir Putyin szemében, így Kijev destabilizálása logikus lépésnek tűnik Moszkva részéről. Ezt szolgálja a Krím-félsziget elszakítása, és a nyelvi és etnikai ellentétek továbberősítése. Ráadásul Putyin ezzel egyidejűleg próbálja Oroszországot megnyerő színben feltüntetni, megduplázva a krímiek nyugdíjait, megemelve az ott dolgozó köztisztviselők béreit, és végrehajtva a szocsi beruházásokhoz hasonló infrastrukturális fejlesztéseket. Ilyen befektetés például a 3 milliárd dolláros Kercsi-szorost átszelő híd megépítése is. Ez a magatartás hosszú távon ugyan nehézségeket okozhat az orosz költségvetésben, de egyértelműen szolgálja a putyini célokat és növeli az orosz befolyást a térségben.

Az ellenkező oldalon az Unió és az Egyesült Államok minden áron próbálja elkerülni a fegyveres konfliktust, ám a verbális ellenállás önmagában csupán nevetségessé és hiteltelenné teszi a nyugati vezetőket, mi több a jövőbeli biztonsági kockázatokat is csak súlyosbítja. Ennek a helyzetnek a feloldására úgy tűnik egyetlen lehetőség maradt, a pénzügyi háború. Ahogy azt Juan Zarate, korábbi amerikai terrorizmus elleni harcért felelős vezető tisztviselő írja Treasury's War című visszaemlékezéseiben, az USA azzal töltötte az elmúlt évtizedet, hogy kifejlessze a pénzügyi fegyverek egy új arzenálját, amit először az Al-Kaida, Irán és Észak-Korea ellen vetettek be, most pedig Oroszország ellen próbálhatják ki. Ilyen fegyverek főleg az eszközbefagyasztások és a feketelistás bankok nemzetközi finanszírozásának blokkolása.

Az orosz bankrendszer már az ukrajnai tiltakozások kitörésekor is sebezhető volt, és ez csak tovább romlott elérve az oligarchák pénztárcájáig. A kapitalista rendszerekben az elit jólétének csökkenése a rezsim iránti hűség gyors erodálódásához vezet, mindig van tehát egy fordulópont, ahol már többet veszítenek az elit tagjai, mint amit a rezsim fennállásából nyernek. Ez a pont Ukrajnában a tüntetések felerősödése volt. Ezzel szemben Putyin azt emeli ki minden beszédében, hogy mivel a nyugati pénzpiacok sokkal inkább függnek a gazdasági kapcsolathálótól, így az USA és az Unió egyértelműen többet veszít a financiális háború során, mint Oroszország. Ezek a hálózatos kapcsolatok okozták a Lehman bukásával egyidejűleg a válságot, ráadásul a Lehman Brothers' sokkalta kisebb intézmény volt az európai bankoknál, amelyek erősen ki vannak téve az orosz piacnak is.

A helyzet itt válik hasonlóvá az első világháborút megelőző évekhez, amikor a nagyhatalmak tanulva a pénzügyi sebezhetőségükből megpróbálták védhetővé tenni pénzpiacaikat, és egyidejűleg a másikat csak gazdaságilag támadni. Ez viszont odáig vezetett, hogy elfeledkeztek róla, hogy eljöhet az a pont, mikor már csak katonailag lehetséges védeni a gazdasági és pénzügyi érdekeket, és nem elég a központi bankok nagyobb szerepe, vagy a szabályozások szigorúbb mivolta, illetve a protekcionista pénzügyi és gazdasági politika. Mindennek hatására a pénzügyi háború a fegyveres konfliktus alternatívája helyett annak kiváltó oka lett.

A jelenlegi vezetőknek nem szabad megfeledkezni arról, hogy az események akár most is vehetnek ilyen fordulatot, ha folytatják a megkezdett pénzügyi háborút.

Harold James a Princeton Egyetem Történelem és Nemzetközi Kapcsolatok professzora, az European University Institute történelem professzora, valamint a Center for International Governance Innovation kutatója.