Ismét zavargások voltak Jeruzsálemben

válassz
2014-04-20 12:43
Ismét zavargások voltak Jeruzsálem óvárosában vasárnap reggel - közölte az izraeli közszolgálati rádió.
Két rendőr-határőr könnyebben megsebesült a Mecsetek terénél, amikor több tucatnyi palesztin fiatal az al-Aksza mecsetnél kövek és petárdák dobálásával fogadta a térre belépő több száz izraelit és turistát.

A térre vonulók között volt Móse Feiglin, a Likud párt parlamenti képviselője is - írta a ynet, a Jediót Ahronót című újság honlapja. A jobboldaliak szószólói szerint csak rövid időre és egy néhány méteres területre szorítkozva nyitották meg a Mecsetek terét a belépő zsidók és arabok számára.

Tizenhat, a látogatókat kísérő rendőrökre támadó palesztint őrizetbe vettek az izraeli hatóságok. A területet először lezárták, majd részben megnyitották, de zsidók és turisták továbbra sem látogathatják.

Később az óvárosban az oroszlános kapunál is összecsapások voltak palesztin fiatalokkal, akik közül sokan arcukat kendőkkel eltakarták. Ott is kövekkel dobálták a rendőröket, de a rádió híradása szerint senki sem sebesült meg, amikor tömegoszlató fegyverekkel felszámolták a zavargást.

Előzőleg éjszaka a rendőrök elfogtak öt arab fiatalt, akik könnygázzal felszerelkezve a falakon felmászva próbáltak bejutni a Mecsetek terére. Az összetűzések megakadályozására a jeruzsálemi körzeti rendőrparancsnok elrendelte, hogy csak az ötven év feletti és izraeli személyi igazolvánnyal rendelkező férfiak imádkozhassanak vasárnap a Mecsetek terénél.
A zsidók és a keresztények által is szent helyként tisztelt, de muzulmán kezelésben lévő Mecsetek tere a Templomhegy tetején terül el. E téren található a Szikladóm és az al-Aksza mecset, alattuk húzódik a Siratófal.

A zsidók általában a Mecsetek tere alatti Siratófalnál imádkoznak, de az utóbbi időkben a feszültség növekedéséhez vezetett, hogy közülük egyre többen a Mecsetek terén, a rómaiak által kétezer éve lerombolt szentély helyén próbálnak imádkozni.
MTI