Fotó: LAKOS GÁBOR

A válságból való kilábalás esélyei kapcsán tehát nem a rendelkezésre álló forrás mennyisége a kérdés, hanem az, hogy a felhasználás célzottságában és célszerűségében bekövetkezett-e bármilyen minőségi fejlődés. A recesszió rémével szemben állami és jegybanki intézkedésekkel újra mesterségesen kialakított pénzbőség mint válságkezelési módszer sikere kizárólag attól függ, hogy az ismételt forrásbőséget célszerű, megtérülő, értéket teremtő és fenntartható növekedést tápláló struktúrában használták-e fel, szemben a válság bekövetkezte előtti, sokszor rövidlátó és céltalan pénzköltéssel.

Sajnálatos, hogy a gazdasági és vállalkozói kultúrát a krízis inkább kikezdte, mintsem továbblendítette volna a fejlődés útján. A romló életszínvonal által okozott társadalmi feszültségekre a politikai szféra gyakran rossz reflexekkel, a rövid távú haszonszerzés eszközeivel reagál. Jó példa erre a közelmúlt hazai kormányzati politikája is, amely kikezdett és lerombolt olyan alapvető értékeket, mint az önálló vélemény, a politikától független kezdeményezések, a saját értékrenddel, célokkal és jogilag védett tulajdonnal, jövedelemmel és vagyonnal rendelkező civil vállalkozói szféra. Ezeket behelyettesítette politikai lojalitással, a pártpolitika ellenségképeire építkező világlátással, valamint a politika által determinált gazdasági és üzletpolitikai döntésekkel.

Mindez a fenntartható növekedés alapfeltételét jelentő gazdasági, üzleti és vállalkozói kultúrát és annak fejlődési lehetőségeit valójában évtizedekkel vetette vissza. Ezen a kiégett, kiégetett talajon szimpla pénzügyi eszközökkel gazdaságélénkítésbe fogni merész kísérlet, noha eredményei vagy kudarcai csak évek vagy akár évtizedek múlva lesznek nyilvánvalók. Egy olyan gazdaságban, ahol a hagyományos üzleti struktúrák és modellek nem működnek, bármilyen kedvezményes hitelprogram tartós gazdaságélénkítési hatása is kérdéses maradhat. Kamatkedvezmények felpörgethetnek átmeneti hitelkihelyezést, -kiváltást, jelentős mértékű forrást is önthetnek a gazdaságba. Az azonban, hogy ennek a felhasználása mennyire lesz eredményes, évekkel később dől el, s válhat akár keserves tanulsággá is.

A hagyományos kisvállalkozások indításának vagy folytatásának érdemi feltételei nem állnak fenn. Nincs meg az ehhez szükséges megfelelő költségű és képzettségű munkaerő. Az amúgy is drága és nehézkes vállalkozói infrastruktúrát a rezsicsökkentés és a hozzá hasonló, vállalkozókra terhelt lakossági jóléti intézkedések még tovább drágították. Így a hitelkínálat élénkítése könnyen tüneti kezeléssé válhat, amit aztán újabb és még nehezebben kezelhető visszaesés követhet.

Ugyanakkor, ha az állami presztízsberuházások a gazdasági célszerűségnek és racionalitásnak a gondolatát is elhessegetik, visszatérhetünk ugyanoda, ahonnan a válságkezelés gyakorlata indult. Vagyis a rosszul, rossz célokra és struktúrákban felhasznált, ezért soha meg nem térülő források okozta válsághoz, gazdasági visszaeséshez.

A JAVULÁS VIRÁGAI
Amennyiben bulvárosan leegyszerűsítve az elmúlt évek gazdasági krízisét úgy határozzuk meg, hogy az a céltalan, rövidlátó pénzköltés okozta globális visszaesés volt, akkor adódik a kínzó kérdés: válságkezelés címén nem ugyanezt tesszük most is?

Kedvezőbbé váltak egy vállalkozás indításának, beruházásnak, fejlesztésnek, a hazai munkaerő foglalkoztatásának a feltételei? A válasz nyilvánvalóan nem. Javult, fejlődött a vállalkozói kultúra? A válasz erre a kérdésre szerencsére már nem olyan egyértelműen nem.

A hazai gazdasági folyamatoknak ugyanis furcsa paradoxona alakult ki. A krízis és a rövidlátó kormányzati gazdaságpolitika megdrágította a vállalkozói infrastruktúrát. A hagyományos vállalkozásokat és befektetéseket annyi irányból szorította a helyzet, hogy azok, akik megfelelő túlélési képességekkel és bátorsággal rendelkeztek ahhoz, hogy mindezt még mindig Magyarországon próbálják megtenni, kénytelenek voltak megtalálni a saját kitörési stratégiájukat.

Olyan szektor indult fejlődésnek, amely menekülési utat biztosított az autonóm gondolatokkal, önálló elképzelésekkel rendelkező, magukat az ország gazdasági állapotától és politikai viszonyaitól függetleníteni igyekvő tehetségeknek, feltörekvő fiataloknak vagy bármikor megújulni képes innovátoroknak.

CIVILIZÁCIÓS UGRÁS
A mára divatirányzattá vált induló, azaz startup vállalkozások elszaporodása frappáns válasz a válság komplex jelenségeire. Beleértve a hagyományos üzleti modellek működésképtelenségét, a szokványos karrierpályák beszűkülését és a magát a populizmusnak megadó politikai folyamatokat is. Ráadásul szerencsés véletlen, hogy Magyarországon éppen ebben a világban alakult ki fokozott pénzbőség, olyannyira, hogy az állami és uniós támogatások által felpumpált és elszaporított kockázati tőkealapok 100 milliárdnyi forrásnak keresnek ésszerű, fenntartható növekedéssel és megtérüléssel kecsegtető felhasználási célt.

A semmiből induló, egy-egy ötleten, egyedi fejlesztésen alapuló és azonnal nemzetközi sikerekre pályázó startupok tehát éppen szerencsésen tudják függetleníteni magukat a hazai gazdaság és politika remélhetőleg átmeneti gyengélkedésétől. Eközben éppen ebből a gyengélkedésből fakadóan viszonylag kényelmes a helyzetük. Már ami a tehetségekkel, képzett munkaerővel és pénzügyi forrásokkal való ellátottságukat illeti, hiszen manapság, ha valahol, akkor talán még ilyen cégeknél érdemes szerencsét próbálni, és ha valamit, akkor talán még ilyen társaságokat érdemes finanszírozni.

Holott ez a világ első látásra a pénzszórás extrém változatát valósítja meg. Még csak kezdemény formájában létező vállalkozások anélkül, hogy érdemi bevétellel vagy tőkével rendelkeznének, arra kapnak esélyt, hogy mindenféle fedezet nélkül saját forrásaik sokszorosát költsék elképzeléseik megvalósítására. Gondolhatnánk, hogy ebből bedőlő befektetések sorozata és összességében ugyancsak valamiféle pénzügyi összeomlás keletkezhet. Csakhogy, amint korábban megállapítottuk, a növekedés nem az elköltött forrás mennyiségétől, hanem annak minőségétől függ. És ez természetesen fordítva is igaz, megfelelő minőségű, növekedési képességű ügyekre megfelelő struktúrában akár elsőre irreálisnak tűnő pénzmennyiséget is érdemes lehet elkölteni.

Az éppen születőben lévő hazai startup¬szcéna tartós sikere tehát ugyancsak attól függ, hogy az abba beáramló, első látásra irracionális mértékűnek tűnő tőke a valós vállalkozói kultúra fejlődését támogatja-e, vagy szerencsevadászok és politikai propagandisták martalékává válik. A gazdaságfejlesztés ezen szegmensében is ugyanaz a kérdés, mégpedig, hogy féktelen és később összeomlást okozó pénzszórásnak vagyunk-e tanúi, vagy egy páratlan civilizációs ugrásnak, amelyből fenntartható módon származik majd több fejlődés és érték, mint amennyi pénzt most elköltünk rá. Néhány év, és erre is meglesz a válasz.

A szerző a PortfoLion Zrt.elnök-vezérigazgatója