Négymilliárd forintért kaphat új sportcsarnokot Budapest - Fotók!

9
2014-04-28 07:00
Csaknem négymilliárd forintból épülhet meg az az 1500 férőhelyes, rákosmenti sportcsarnok, amelyet még Orbán Viktor ígért meg márciusban, amikor kampánykörútján a XVII. kerületben járt. Riz Levente, a városrész polgármestere a Figyelő Online-nak elmondta, bíznak benne, hogy heteken belül megszülethet a finanszírozásról szóló kormányzati döntés, így szeptemberben akár el is indulhat az építkezés, két éven belül pedig már az első sporteseményt is megrendezhetik benne. Fontos szempont volt a tervezésnél az épület gazdaságos üzemeltetése: ennek érdekében a sportcsarnokban talajszondás hőszivattyúkkal fűtenek, részben természetes fénnyel világítanak majd, ráadásul az esővizet is felhasználják.

"Kezet ráztunk: a kormány támogatásával megépülhet Rákosmente sport- és rendezvénycsarnoka" - írta Riz Levente XVII. kerületi polgármester saját a Facebook-oldalán. A bejegyzés szerint az önkormányzat az elmúlt másfél évben elkészítette az 1500 ülőhelyes, megújuló energiával működő épület engedélyes terveit, "majd sok-sok egyeztetés, tárgyalás után megállapodtak".

A polgármester a Figyelő Online-nak elmondta, hogy várhatóan a kormány a következő hetekben dönt a sportcsarnokról. „Mi abban bízunk, hogy a finanszírozást teljes egészében biztosítják, így a kerületnek nem lesz szüksége önerőre, illetve pályázati forrásra" - fogalmazott Riz Levente.



A kormány elé két terv kerül, az egyikben versenyzésre alkalmas tekepálya is szerepel, a másikból ezt a részt kihagyták, ezáltal mintegy 300 millióval olcsóbb. A polgármester szerint a tekepályára azért lenne szükség, mert a kerületben működő Rákoshegyi VSE tekecsapata a sportág egyik legsikeresebb egyesülete Európában. A női felnőtt csapat magyar bajnok, 2013-ban Augsburgban megnyerték az Európa Kupát, mérkőzéseiket azonban megfelelő infrastruktúra hiányában más városrészben kénytelenek lebonyolítani. Tekepályával bruttó 3,9 milliárdba, anélkül bruttó 3,6 milliárdba kerül a sportcsarnok.

Az épület terveit a Turányi Bence által vezetett, 2004-ben alapított T2.a Stúdió készítette. A cég korábban számos, a kortárs építészet élvonalába tartozó középületet tervezett már, megoldásaikban általában a legmodernebb környezetkímélő technikát alkalmazzák. Nevükhöz fűződik a Roosevelt Irodaház, a Csörsz utcai Sportmax2, a Simplon udvar, valamint a Hotel Novotel Danube terveinek elkészítése, de a Kopaszi-gát rehabilitációja is. Munkáikkal az elmúlt években több díjat is nyertek.

Olyan csarnok kell, amibe „nem roppanunk bele"!
A polgármester a Figyelő Online-nak elmondta, tudatosan olyan sportcsarnokot akartak építeni, amely fenntartható, üzemeltetési költsége átlag alatti. Az új épület fűtése emiatt megújuló energián alapul, 200 talajszondából álló hőszivattyú-rendszer, valamint napkollektorok biztosítják majd az épület energiáját. Környezetkímélő lesz a vízellátás egy része is, miután a lehulló esővizet is hasznosítanák a mellékhelységekben és az öltözőkben, a világítást nappal az átlátszó tetűfelület biztosítja. A beruházó önkormányzat és a tervezők szerint a megújuló energia miatti pluszköltségek két és fél éven belül megtérülnek.





A sportcsarnok helyszíne a XVII. kerületi Népkert melletti intézményi terület, amelyen jelenleg is sportpálya található. A most ott lévő pálya sem szűnik meg, áthelyezik a Rákos-patak mellé.

Az önkormányzat egyébként egy komplex rekreációs zónában gondolkodik: a csarnok-épület közvetlenül csatlakozna a környező területen az elmúlt évek során kialakított sport-infrastruktúrához: a Rákos-patak menti kerékpárúthoz, valamint a Népkerthez, ahol kosárlabdapálya, gördeszka- és BMX-park, street workout-pálya és szabadtéri színpad is található.

A 1500 fős, multifunkcionális csarnokban nem csak sport- és kulturális rendezvények lennének, hanem vásárokkal, nemzetközi kongresszusokkal is számolnak. Riz Levente szerint erre azért lenne különösen alkalmas az épület, mert 15 percre van a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér és közel helyezkedik el az M0-s autóút is. Az épületben helyet kap még squash-pálya, étterem, edzőterem, néhány sportüzlet és egy kisebb wellness-részleg is. A polgármester szerint a sokoldalú felhasználás miatt az üzemeltetési költség alacsonyabban tartható, a végleges számok a bérleti portfólió kialakítása után becsülhetők meg.


A beruházás heteken belül zöld jelzést kaphat a kormánytól, a jogerős építési engedély is rövidesen megszületik, így az építkezés már idén ősszel, legkésőbb jövő tavasszal megkezdődhet és másfél éven belül befejeződhet.