Remélem, hogy a következő négy év kevesebb konfliktust hoz, ha ugyanis visszatekintünk az elmúlt négy évre, a kormány mozgástere sokkal korlátozottabb volt, mint most. 2010-ben az Európai Unió ragaszkodott az irreális költségvetési hiánycélok tartásához, valamint alapvető fontosságú volt a túlzott deficit eljárás alól való kikerülés is. Rövid távon ez csak a bevételek drasztikus növelésével volt lehetséges, így azt gondolom, a szektorális adók bevezetése ezeket a célokat szolgálták, és nem az érintett ágazatokban működő vállalatok büntetését. A lakossági devizahitelek végtörlesztésével kapcsolatos döntést azonban elhibázottnak tartom, mert rendkívül sokba került a bankszektornak, én nem azokon segített, akik rászorultak.

És innentől? Nyugodtabb időszak jöhet, vagy folytatódhatnak a bankszektorral szembeni intézkedések?

Az ország elérte a középtávon fenntartható 3 százalék alatti deficitet, kikerültünk a túlzott deficit eljárásból, a fundamentumok jók, most az az elsődleges, hogy nőjön a gazdaság. Ehhez pedig bankszektor is kell. Lehet szeretni, vagy nem szeretni a bankokat, de egyetlen gazdaságban sem képzelhető el növekedés, aktív és bővülő bankszektor nélkül. Más kérdés, hogy a devizahitelesek kérdése még nincs megoldva, még jöhetnek intézkedések. Abban bízom, hogy az állam, a bankok és az ügyfelek egyaránt kiveszik a részüket a teher-viselésből. A magyar bankszektor is szeretne túl lenni ezen a problémán, nekünk sem jó, hogy mindig a fejünk felett lebeg egyfajta fenyegetettség. Az árfolyamgát hatékony és hasznos eszköz, remélem nagyobb szerepet kap a helyzet rendezésében.

Nagyon diplomatikus big picture-t adott a kormány és a bankok viszonyáról. Nem szeretnék feltétlenül konfliktust élezni, de azért azt biztosan nem csak én éreztem, hogy a bank, a bankár az elmúlt négy évben szitokszó volt. A politikusok szembeállították a bankok és az emberek érdekeit, olyan hangulati elemek ismétlődtek, amelyek nem tettek jót a bankok megítélésének. Ezen csak így túl lehet lendülni?

Ezeket sosem veszem túl komolyan, hiszen láthatóan sokan politikai céllal szidják a bankokat. Ez olyan, mint amikor a focimeccsen az egyik csapat ultrái zrikálják a másik csapat szurkolóit. A politikusok bankokat minősítő kijelentéseit nem kell a politikán túl értelmezni. Amíg a politikus zsebében ott lapul a hitelkártya, a bankban pedig számlája, betéte vagy hitele van, addig valójában nem is utálja a bankokat. Üzleti szempontból persze ez a politikai kommunikáció nekünk nem előnyös, de aki banki szolgáltatást szeretne igénybe venni, az úgyis bemegy a bankba, akkor is, ha szidnak minket, aki meg nem akar banki szolgáltatást, az akkor se fog, ha dicsérnek. Másrészt nekünk is megvan a lehetőségünk, hogy nyilvánosan minősítsük a politikát vagy a politikusokat.

Akkor is ilyen rálátásosan tudja kezelni a bankellenes támadásokat, amikor kifejezetten Önt támadják személyeskedve a politikusok, vagy éppen az üzletemberek, mint Lázár János, Matyi Dezső, vagy éppen Bige László?

Szerencsére nyugodt típus vagyok. Volt, ami zavart, de általában nem tartom fontosnak, hogy reagáljak ezekre.

A kormányfő többször deklarálta azt is, hogy hazaibb bankszektort támogat. Ebben hol helyezkedik el a magyar döntésközpontú, de nagyobbrészt külföldi tulajdonosokkal bíró OTP? A favorizált, vagy a kevésbé favorizált csapatban?

Semleges pályán futunk. Nem érzek hátrányos megkülönböztetést, de előnyben részesítést sem.

A másik tőzsdén jegyzett bank, az FHB viszont jobb helyzetbe került, hiszen az állam nem titkoltan segítette az egyre jobban körvonalazódó ellen-OTP-s világ kiépülését. A takarékszövetkezeti rendszerben, vagy a postai hálózaton épülő FHB - Magyar Posta - Díjbeszedő csoport együttműködésében, egy amolyan integrált háztartási pénzügyi szolgáltatás kialakításában érdemi versenytársat lát?

A piacon mindenki versenytárs. Az ügyfelek okosak, majd eldöntik, hogy kit választanak. Lehet őket terelgetni ide, vagy oda, de ott fognak kikötni, ahol jó szolgáltatást kapnak. Nem mondom, hogy elvileg nem lehetne jobb a szolgáltatás, mint amit ma az OTP kínál, de azért a mai magyar piacon szerintem nem talál jobbat. Jelentős forrás áll az említett konglomerátum rendelkezésére a takarékszövetkezeti szektor fejlesztésére. A változás lehet számukra előnyös, ha korszerűbb termékeket alakítanak ki, vagy lehet hátrányos, ha a helyi döntésből fakadó rugalmasságot, a közvetlen ügyfélelérést csorbítja.

A terelgetés kifejezést használta. Korábban arról is nyilatkozott, hogy azt azért már egy rossz jelnek fogja értékelni, ha az állam oly módon is beleszól a versenybe, hogy kifejezetten elterel ügyfeleket.

Ha az állam próbál a piaci folyamatokba beavatkozni és ügyfélcsoportokat ide-oda mozgatni, az azt jelenti, hogy nem-piaci kockázatok jelennek meg. Ezt ellenséges lépésnek tekinteném, de még ebben az esetben sem tartok attól, hogy az OTP helyzete megrendülne.

Ebben a nagy épitkezésben sok egykori OTP-s kollégája vesz részt, Spéder Zoltán, Lantos Csaba, Vojnits Tamás is kulcsszereplők, de mások is korábban az OTP-nél dolgoztak. Az újságíró szemével az ilyen személyes elemek mindig élesebbé tesznek egy szituációt. Mennyire éli meg ezt a viszonyt konfliktusként?

A felsoroltak közül senkivel sem vagyok rossz viszonyban, Spéder Zoltánnal és Lantos Csabával pedig inkább jó a viszonyom.

Szoktak érintkezni?

Persze, kapcsolatban vagyunk. Erdei Tamás is jó barátom már évtizedek óta, de az általa vezetett MKB eközben mégis mindig versengett az OTP-vel. Ugyanez a helyzet ezekkel az urakkal is. Van bennük egy bizonyítási vágy, hogy megmutassák: önállóan is el tudnak érni olyan sikereket, amelyekben az OTP-nél együtt volt részünk. Ezt még nem tudták bizonyítani, de bízom benne, hogy sikerül, és akkor a magyar bankszektor tovább erősödik, amivel csak nyernek az ügyfelek.

Folytatás a Figyelő eheti számában!