Varga: szeretek új iparágakat megismerni

Brückner Gergely
2014-04-30 17:35
A tartalomba nem szeretne beleszólni, a cégcsoporttal 7-8 hét múlva, a versenyhivatal remélt jóváhagyása után kezd el intenzívebben foglalkozni - részletek a Sanoma új tulajdonosával, készített interjúból.
Mennyire tudta megismerni a „deal" alatt a portékát?

Van erre egy analógiám. Talán az eddigi legsikeresebb befektetésem a Wizzair. Amikor elindultak, kaptam egy anyagot, és az első oldal alapján döntöttem. Katowice volt a cég első bázisa, és az első oldalon pedig az szerepelt, hogy a város 100 kilométeres körzetében több millióan élnek, akik akkor még csak buszos közlekedési lehetőséggel élhettek. Ez már elsőre is érdekes volt. A Sanomában ez a hívó szó a Nők Lapja. Látom, hogy a környezetemben mennyien olvassák, és milyen jól tartja a pozícióját. Ez váltotta ki az alapvonzerőt, aztán persze megismertük a pénzügyi mutatókat is, de úgy gondoltam, hogy ennek az alapvetően nőkre fókuszáló portfóliónak nagy értéke van.

Mi volt a vonzóbb, az, hogy a működés mennyire javítható, vagy az, hogy mennyire értékes?

Mindkettő. Bizonyos szempontból eklektikus a portfólió, de azon kevés magyar médiacég egyikéről van szó, ami nyereséges és szerintem jövedelmezőségében további tartalékokat is rejt. Ami pedig a már most is nagyon értékes elemeket illeti; a Nők Lapja mellett ilyen a profession.hu állásportál is. Ezek piacvezető termékek és szerintem mindig piacvezetőt kell venni!

A legjobban mindenkit az érdekel majd, hogy hogyan tovább?

7-8 hétig, a GVH jóváhagyásáig, a Sanoma a tulajdonos, az üzlet a szokott mederben zajlik.

És utána?

Még korai erről bármit mondani. Először meg kell kapnunk a kulcsot a céghez, akkor kezdjük el majd alaposabban megismerni a vállalatot, akkor találkozunk a munkatársakkal, partnerekkel, onnantól formáljuk a cég arculatát.

Mostanában a média-dealeknél mindig beszűrődött valamifajta politikai sejtés, sejtetés, ezt meg fogják úszni?

Talán nem, de ha az ember el tud számolni a lelkiismeretével, akkor ez kezelhető. Van erre is egy analógiám! Amikor fagyigyárat vettünk, a cég egy lánc beszállítója volt. Amikor függetlenek lettünk, sokkal nagyobb ajtó nyílt, új vevők érkeztek, 50 százalékkal nőtt a forgalmunk. A függetlenség nagy érték.

Mi lesz a névvel, a Sanomát aligha tarthatják meg?

Nem vagyunk túlzottan kreatívak ebben a kérdésben, Centrál Média Holding lesz vélhetően az új név, de azért ezen még merengünk.

A tartalomba beleszól? Gondolom, hogy nem tervez női lapokba cikkeket írni, de azért van itt híradó, hírszájt, ezek politikai iránya is változatlan marad?

Nekem pénzügyileg kell néznem a céget, nem kívánok kézi vezérlést használni a tartalmat illetően. Inkább a cross-selling lehetőségekben hiszek, egy-egy el nem adott felületet például kihasználhatunk a cégcsoporton belül.

További részletek a Figyelő legfrissebb számában!