A legnagyobb nyilvános amerikai részvénykibocsátásra készül a kínai Alibaba

válassz
2014-05-07 09:38
Az Egyesült Államok eddigi valószínűleg legnagyobb nyilvános részvénykibocsátására készül az Alibaba, a világ legnagyobbnak tartott internetes kereskedelmi vállalata; a kínai cég kedden nyújtotta be az ehhez szükséges dokumentumokat az amerikai Értékpapír- és Tőzsdebizottságnál.
Az Alibaba, amelyet az eBay, az Amazon.com és a Google egyfajta óriás ötvözeteként szoktak jellemezni, hivatalosan egymilliárd dolláros jegyzésre számít, ám a végösszeg az elemzők várakozása szerint meghaladhatja a Facebook által 2012-ben besöpört 16 milliárd dollárt is. A cég nem közölte, hogy pontosan hol kíván tőzsdére menni, a kibocsátás esélyéért a Nasdaq és a NYSE verseng egymással.

A New York-i részvénykibocsátásról szóló bejelentés csapás a hongkongi tőzsde számára, amely korábban egyet nem értését fejezte ki az Alibaba irányítási struktúrájával kapcsolatban, hiszen az bennfentesek egy kis csoportjának biztosítja majd azt a privilégiumot, hogy az igazgatótanács többségét kinevezhesse.

A Yahoo, amely 24 százalékos arányban tulajdonosa a vállalatnak, szép profitra számít a kibocsátásból.

Áprilisban a "kínai Twitter", a Weibo ment tőzsdére Amerikában, összesen 286 millió dollárt begyűjtve.

Az Egyesült Államokban egyelőre csaknem teljesen ismeretlen Alibaba Kínában domináns helyet foglal el az e-kereskedelemben. A cég Tobao elnevezésű szolgáltatása 7 millió beszállító összesen 800 millió termékét listázza. A részvénykibocsátáshoz benyújtott iratok szerint a vállalatnál tavaly 5,6 milliárd dollárnyi bruttó bevétel után 1,4 milliárdnyi nettó jövedelem keletkezett. A kínai bevételek értéke 4,7 milliárd, a nemzetközieké pedig 669 millió dollár volt.

A Jack Ma jelenlegi ügyvezető elnök által 1999-ben, Hangcsouban megalapított Alibaba tavaly mesés forgalmat bonyolított le: 231 millió vásárló összesen 11 milliárd megrendelését fogadta. Cégének elindítása előtt Jack Mát még egy sor munkaadó elutasította. A többi között még arra sem tartották alkalmasnak, hogy elvezesse a Kentucky Fried Chicken egyik üzletét.

Jack Ma 8,9 százalékban tulajdonosa az Alibabának.
MTI