Fókuszban a biotech részvények

Halaska Gábor
2014-05-08 12:03
Mozgalmas volt az amerikai biotechnológiai cégek eddigi tőzsdei éve: az iparági részvények február végén 20 százalékot „híztak", majd jött a „mini-krach", amelynek során a biotechnológiai és a webes cégek papírjai gyakorlatilag lenullázták idei növekedésüket.


Peter Garnry, a Saxo Bank vezető részvénypiaci stratégája azonban a cégek értékelése, fundamentumai és az iparág kilátásai alapján az amerikai papírok közül jelenleg a gyógyszeripar jövőjét jelentő biotechnológiában látja a legnagyobb növekedési potenciált, így a mostani visszafogott árak beszállási pontot jeleznek (lásd a lentebbi ábrát is).

A vezető biotechnológiai cégek a tőzsdén tavaly 30 százalék körüli növekedést produkáltak, és kilátásaik továbbra is pozitívak. A futurisztikus iparág élén a BioGen áll, amelynek részvénye 35 százalékkal erősödött. A cég eddig is számos saját fejlesztésű, rendkívül hatásos gyógyszert dobott piacra, jelenleg pedig többféle, a sclerosis multiplex kezelését szolgáló gyógyszert fejleszt, illetve autoimmun betegségekkel kapcsolatos kutatásokat végez.

 

 

„Buborékmentes" iparág

Sokakban felmerült már a kérdés, hogy kellően megalapozott-e a biotechnológiai részvények erősödése, mert ha nem, az a jövőben újabb buborék kialakulásához vezethet. A Saxo Bank szakértője szerint viszont az iparágban kézzelfogható növekedési lehetőség rejlik, ez pedig optimális beszállási pont, különösen most, miután az idei tőzsdei zuhanás lefelé tolta a papírok értékelését.

„A portfóliónkban megtalálható hat amerikai biotechnológiai cég kosarát megvizsgálva azt látjuk, hogy a 12 hónapos árfolyam-nyereség arány (P/E mutató) előrejelzése 21,7 - szemben az S&P index 15,5-ös értékével. Egy ilyen értékelés első pillantásra elriaszthat sok olyan befektetőt, akik a szép nyereség ígéretéért nem szívesen fizetnek többet a papírért" - mondta Peter Garnry. - „Vannak azonban további értékek, amelyeket figyelembe kell venni: a cégek növekedési potenciálja a beárazottnál nagyobb, a bővülési kilátások jók, az üzleti nyereséghányad magas, és a háttérben zajló felvásárlási, fúziós folyamatok is dinamikus iparágról tanúskodnak."

Peter Garnry úgy véli, a részvények azért is megérik az árukat, mert a jelek szerint egyre inkább ezek a vállalatok jelentik a gyógyszeripar jövőjét. Miközben az elsősorban a kémiatudományra építő hagyományos gyógyszergyártók nem túlzottan rugalmasak, az adatbányászatot és a DNS-elemzést is alkalmazó biotechnológia a gyógyszeripari újítások terén egyértelműen kezdi átvenni tőlük a vezetést. Sőt, ezek a cégek nemcsak új gyógyszerek kifejlesztésében körözik le a régi nagy gyógyszergyártókat: termékeik gyakran jobbak, mint a korábbi gyógyszerek. Jó példa erre a Gilead cég Hepatitis C-gyógyszere, a Sovaldi, amelyről a szakmában ódákat zengenek; sokak szerint ez a valaha készített leghatásosabb gyógyszeripari készítmény. Ahogy a világ népessége növekszik és a legtöbb fejlett ország népessége elöregszik, úgy erősödik a teljes egészségügyi szektor, azon belül is leginkább a biotechnológiai cégek kutatásainak és eredményeinek jelentősége.

„Értékelésünk alapján az amerikai biotechnológia a részvényár-emelkedésre számítók aranybányája lehet: a 12 hónapos előrejelzések 12-26 százalékos emelkedést jósolnak az amerikai biotechnológiai papíroknak. A várakozás szerint 12 százalékot erősödhet az Amgen, 26 százalékot az osztály legjobbja, a BioGen - a teljes, hatos részvénykosár pedig 20,2 százalékot - mondta Peter Garnry. - Az iparág dinamizmusa, súlyának várható növekedése, eddigi eredményei és folyamatban lévő kutatásai miatt úgy gondoljuk, nem árt, ha a biotechnológiát a befektetési portfóliókban is megerősítjük."