Nemzetközi szakácsversenynek ad otthont Budapest

2014-05-09 10:04
Budapest rendezheti 2016-ban a Bocuse d'Or nemzetközi szakácsverseny európai fordulóját. Ezt csütörtökön, Stockholmban az idei európai versenyen jelentették be - mondta Komoróczki István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) tervezéskoordinációért felelős államtitkára az MTI-nek.
Komoróczki István, aki részt vett az eredményhirdetésen, elmondta: az idei európai fordulón Magyarországot Molnár Gábor és csapata képviselte, akik a 9. helyet elérve bejutottak a nemzetközi döntőbe, amelyet 2015 januárjában, Lyonban rendeznek meg. A kulináris világ legnagyobb presztízsű szakmai rendezvénye több mint 20 évvel ezelőtt indult, és azóta kétévente kontinentális, majd minden második évben világszinten rendezik meg. Az európai forduló rendezési jogának elnyerése hatalmas jelentőségű és komoly marketingértéket jelent Magyarországnak, segíti a gasztronómia területén is egyre fontosabbá váló minőség elterjedését, a szakma elismerését - hangsúlyozta az államtitkár.

Budapest pályázatát a magyar állam is támogatta, a 2016-os esemény fővédnöke a köztársasági elnök lesz. A miniszterelnök, a nemzetgazdasági miniszter, a turizmusért felelős helyettes államtitkár, és többek között a főpolgármester is támogatásáról biztosította a szervezőket. Az idei európai megmérettetés a svéd fővárosban népes közönség előtt zajlott, a versenyzőknek meghatározott idő alatt két ételt kellett a zsűri elé tálalnia. Az első három helyet a svéd, a dán, illetve a norvég csapat szerezte meg. A 20 ország közül a legjobb 12 mehet Lyonba jövő januárban. A korábbi Bocuse d'Or nemzetközi versenyen Széll Tamás és csapata képviselte Magyarországot, akik az európai fordulón a 9., a világversenyen pedig a 10. helyet szerezték meg.
MTI