Orbán Viktor harmadszor

válassz
2014-05-10 15:37
frissítve: 2014-05-10 17:34
Újraválasztotta miniszterelnöknek a parlament szombaton Orbán Viktort.
A Fidesz elnökét 130 igen szavazattal, 57 nem ellenében választotta ismét kormányfővé az Országgyűlés. Igennel a Fidesz és a KDNP képviselői szavaztak, nemmel pedig az MSZP-, a Jobbik-, az LMP-frakció, valamint az Együtt-PM négy független képviselője, továbbá a független Fodor Gábor, a Magyar Liberális Párt elnöke. A Demokratikus Koalíció négy független képviselője nem vett részt az ülésen.

Orbán Viktor nem szavazott.

A miniszterelnök megválasztásához az országgyűlési képviselők több mint a felének szavazata volt szükséges. A kormányfő megválasztásával hivatalba lépett.

Orbán Viktor - a történelmi zászlók előtt - letette esküjét, amit a képviselők állva hallgattak, majd elénekelték a Himnuszt. Ezt követően Orbán Viktor beszédet mondott.

Az MSZP - ahogy előre jelezte - a miniszterelnök megválasztása után elhagyta az üléstermet. Ezt korábban azzal indokolták, hogy nem ismert a kormányprogram, a kormány szerkezete és a kormánytagok neve sem.

Áder János köztársasági elnök a páholyból figyelte az Országgyűlés ülését.

Az ülés kezdetén a képviselők felálltak. Az új házszabály szerint az ülés kezdéseként az ülést vezető elnök és az ülés résztvevői felállva köszöntik a választópolgárok közösségét.

Kövér László házelnök bejelentette, hogy az eskütörvénynek megfelelő esküokmányokat minden képviselő aláírta.

A napirendet 159 igen, 27 nem szavazattal, egy tartózkodás mellett hagyták jóvá, egyetlen napirendi pont a miniszterelnök megválasztása.

Az ülésen jelen volt Schmitt Pál volt köztársasági elnök, Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság elnöke, Darák Péter, a Kúria elnöke, Polt Péter legfőbb ügyész, Erdő Péter bíboros-prímás, esztergom-budapesti érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke. Az egyik páholyból követte az eseményeket Lévai Anikó, a miniszterelnök felesége és gyermekeik.

Jelen voltak az állami szervek közjogi tisztségviselői, a külhoni magyar közösségek tisztségviselői, a diplomáciai testületek tagjai, az Európai Parlament magyar képviselői. Meghívottként vett részt az ülésen Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia most leköszönt elnöke, Andy Vajna, a filmipar megújításáért felelős kormánybiztos, Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott, Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke.

A miniszterelnök megválasztása után pulpitusról gratulált Kövér László. A parlamenti patkóban gratulált neki Áder János, Rogán Antal, a Fidesz, Vona Gábor, a Jobbik, Harrach Péter, a KDNP és Schiffer András, az LMP frakcióvezetője, továbbá Paczolay Péter és Darák Péter.

Szabó Tímea, az Együtt-PM független országgyűlési képviselője egy európai uniós zászlót adott át a miniszterelnöknek az eskütétel után és kezet fogott Orbán Viktorral.

A kormányfő közel negyvenperces beszéde után Kövér László bejelentette, hogy az Országgyűlés következő (várhatóan kétnapos) ülése hétfőn 13 órakor kezdődik.

*
A nemzeti együttműködés, az egység és az európai közép megerősítésére irányul majd harmadik kormányának politikája - mondta Orbán Viktor miniszterelnök az újraválasztása után tartott szombati beszédében, az Országgyűlésben. Az elkövetkező négy évről úgy fogalmazott: Magyarország középre tart, "az európai életszínvonal és életminőség közepe felé tartunk". Negyvenperces beszédében ismertette kormánya társadalomfelfogásának és külpolitikájának alapelveit is.

Orbán Viktor a választási győzelmük arányát meggyőzőnek nevezte, mint fogalmazott, a voksoláson az "európai közép", az egységre törekvő erők elsöprő többséget kaptak. Szerinte bár a most megalakítandó kormány kétharmados parlamenti többséggel rendelkezik, mindig "a háromharmadot, vagyis minden magyart képvisel majd", minden magyar szolgálatára törekszik.


A kormányfő, a Fidesz elnöke köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vett az árpilis 6-ai országgyűlési választáson, függetlenül attól, melyik politikai erőre szavazott. Külön megköszönte azoknak, akik a Fidesz-KDNP-t támogatták, mint mondta, "a feléjük fennálló kötelességeimről nem fogok megfeledkezni".


A választásról szólva azt is kiemelte, hogy mivel azon az egész magyar nemzet részt vett, így mind a parlament, mind a kabinet joggal tekintheti magát a nemzet kormányának és a nemzet Országgyűlésének. Ez nem túlterjeszkedés, hanem elkötelezettség - tette egyértelművé, köszönetet mondva az anyaországon túl élőknek is, akik, szavai szerint, elsöprő többséggel támogatták a nemzet egyesítésének törekvését.


Harmadik kormányzásának négy évét előrevetítve Orbán Viktor úgy fogalmazott: Magyarország középre tart, "Európa közepén egy új Közép-Európát építünk", amely felzárkózhat a kontinens nyugati feléhez. "Az európai életszínvonal és életminőség közepe felé tartunk a következő négy évben" - jelentette ki, megjegyezve, hogy ugyan "még nem érjük el a felsőbb szintjét, de felfelé haladunk, a középosztály, vagyis a magyarok nagy többségének megerősödése felé tartunk".


A kabinet politikája a nemzeti együttműködés, az egység és az európai közép megerősítésére irányul majd - vázolta fel.
Ideje dolgozni, folytatódjon a tettek és a cselekvés korszaka - buzdított, úgy értékelve, hogy a választáson kinyilvánított közakarat szerint az országnak jobb a markáns és megkezdett irány mellett kitartani, semmint újra nyitni a korábbi vitákat. Megerősítette: a választók döntéséből "a meddő viták lezárása iránti vágyat" olvasta ki.


Nyomatékosította azt az álláspontját, amely szerint most, a másodszori megerősítés után nem tartja vita tárgyának az alaptörvényt, az emberi méltóság tiszteletére épülő társadalomszervezést, a szabadságot és felelősséget összekapcsoló politikát, és nem vita tárgya a munkaalapú gazdaság, a nemzetegyesítés politikája sem. A hogyanról és a részletekről lesznek és kellenek viták, de az alapkérdések eldőltek, a választók a vitát lezárták - jelentette ki a kormányfő.


Az egy hónappal ezelőtti választás megerősítette - folytatta - a 2010-ben végrehajtott második rendszerváltást is, megerősítette, hogy a magyar gazdaság spekuláció helyett munkára épüljön, hogy a liberalizmus doktrínái helyett a kölcsönös felelősség eszméjét kövessék, hogy a globális erők előtti behódolás helyett a nemzeti függetlenség megtartásáért küzdjenek, és hogy "internacionalizmus helyett a haza szeretetére neveljünk a gyermekeiket", továbbá azt is, hogy rend legyen.


Beszédében szélsőségesnek és veszélyesnek nevezett minden olyan politikát, amely veszélyes a magyarokra. Ennek alapján - sorolta - veszélyes és szélsőséges, ha valaki a bűnözők jogait az áldozatok jogai elé sorolja, továbbá minden olyan gazdaságpolitikai javaslat is, amely mellőzi az értelem és a józan ész elemi szabályait. Azt a politikát is idesorolta, "hívja magát akár jobb-, akár baloldalinak", amely azért akar pénzt elvenni a dolgozó emberektől, hogy odaadja azoknak, akik bár munkaképesek, de nem akarnak dolgozni.


A magyar népre veszélyesnek és szélsőségesnek nevezte azt a politikát is, amely "az ezeréves Magyarországot valamiféle Európai Egyesült Államok oltárán fel akarja áldozni", csakúgy, mint az unióból való kilépés programját.


Orbán Viktor azt ígérte, ezen jelenségek ellen következetesen, határozottan és kitartóan fel fog lépni.


A miniszterelnök bejelentette, folytatni fogják a nemzeti konzultáció politikáját, majd ismertette társadalom- és külpolitikájuk alapjait.
Eddigi és harmadik kormánya politikáját is jellemezve hangsúlyozta: nem fogadhatók el olyan közállapotok, amelyekben a lelkiismeretesen eljárók, a törvényeket betartók folyamatosan rosszul járnak, még a lelkiismeretlen, a farizeus jól jár, előnyt szerez.
A "liberális alkotmánnyal" szemben, amely nem kötelezte a kabineteket a nemzeti érdekek szolgálatára, az ő kormánya munkáját az a nemzeti, keresztény alapú társadalomértelmezés adja majd, amely szerint "a társadalom nem egyének puszta halmaza, hanem közösség, szerves szerkezet" - fogalmazott.


"Olyan kormány megalakítására törekszem, amely képes egyszerre igazságos és versenyképes Magyarországot teremteni" - mondta.

Európa- és külpolitikájukról Orbán Viktor úgy fogalmazott, hogy azt a tisztánlátás, a nyílt párbeszéd és a bátor gondolkodás jellemzi majd. Hangsúlyozta, hogy Magyarország a NATO és az Európai Unió része, efelől pedig kormányzásuk idején sem lesz kétség. Jelezte ugyanakkor, hogy az ország ezen szövetségekben tag, nem pedig túsz, Magyarországnak megvannak a saját javaslatai, "senki nem várhatja el tőlünk, hogy némának tettessük magunkat". Azt "sem várhatja el tőlünk senki, hogy tökfilkónak tettessük magunkat, akinek nincs egyetlen épkézláb gondolata arról, mit kell, kellene tennünk" - fogalmazott.

Kifejtette: kormánya nem akar bevándorlást támogató politikát, ehelyett szorgalmazza a gyermekvállalás segítését, a népességfogyás természetes úton való megfordítását, továbbá visszautasítja a házasság és a család relativizálását. Orbán Viktor ismét sürgette a radikális, gyors energiaár-csökkentést Európában.

A külpolitikára kitérve azt mondta, hogy annak középpontjába a gazdaságpolitikai kapcsolatok, valamint a markáns nemzetpolitika kerül majd.

Utóbbival kapcsolatban kijelentette: a Kárpát-medencében élő magyarokat megilleti a kettős állampolgárság, a közösségi jogok és az autonómia. Az ukrán válság ügyében felhívta a figyelmet az Ukrajnában élő 200 ezres magyar közösségre, amelynek - mint mondta - meg kell kapnia a kettős állampolgárságot és az önigazgatás lehetőségét.

A gazdaságpolitikáról szólva közölte, folytatódik a keleti nyitás politikája, és az ország növelni kívánja gazdasági súlyát a Kárpát-medencében.

Beszéde végén feltette a kérdést: hova érhet el Magyarország négy év alatt? Válasza szerint "messzire és magasra juthatunk. Most itt az esély, hogy hátrahagyjuk mindazt, ami lehúzott bennünket": a nagy közös és egyéni adósságot, a nem vagy csak félig használható tudást, a csak papíron megszerzett szakképesítést, a kibírhatatlan rezsiköltségeket, a mindennapi élet kiszolgáltatottságát. Elérhető lesz a biztonság, a munkahely, az otthon, és megszerezhető lesz a jó képzettség, a minőségi tudás - sorolta.

"Szeretnék jól szolgálni, szeretnék jó miniszterelnöke lenni ennek a különös, egyedi, tehetséges, de sokat szenvedett népnek, ennek a bátor, leleményes, lovagias és iparkodó nemzetnek. Szeretném, ha nem kellene több áldozatot hoznia, hiszen így is mértéken felül kellett szenvednie annyi évszázadon keresztül" - zárta szavait Orbán Viktor, majd kormánypárti képviselőtársaival közösen a Kossuth Lajos térre, a Fidesz-KDNP nagygyűlésére vonult a Parlamentből.

MTI