Emberélet múlhat egy rossz alkatrészen

válassz
2014-05-13 16:19
Az emberélet védelme és a közlekedésbiztonság növelése érdekében országos akció keretében ellenőrizték az alkatrész-forgalmazókat: a szakemberek 352 helyszínen majdnem 22 ezer alkatrészt vizsgáltak meg. Csaknem 15 százalékukról, megközelítőleg háromezerről (!) derült ki minőségi vagy engedélyezési probléma. Még a szakembereket is meglepte, hogy néhány forgalmazó az általa árult, de nem jóváhagyott alkatrészeknél feltűntette: nem közúti forgalomra készült. Pedig a nem megfelelően minősített alkatrésszel felszerelt jármű nem képes ugyanazt a terhelést elviselni, tehát a közúti közlekedésre alkalmatlan és balesetveszélyes - derül kit a Nemzeti Közlekedési Hatóság közleményéből.
A Nemzeti Közlekedési Hatóság Közúti Gépjármű-közlekedési Hivatala a megyei (fővárosi) kormányhivatalok közreműködésével május második hetében országosan összehangolt ellenőrzést tartott a Magyarországon működő alkatrész-forgalmazók és - kereskedők tevékenységének széles körű felülvizsgálata érdekében.

A kisebb készletű üzletekben jellemzően autóápolási- és felszerelési cikkeket, míg a nagyobbakban leginkább világító és jelzőberendezéseket (halogén illetve ledes xenon izzókat, nappali menetjelzőt és figyelmeztető lámpákat, fényvisszaverő prizmákat), fékalkatrészeket, biztonsági felszereléseket, károsanyag-kibocsátást csökkentő termékeket, kormányberendezéseket és egyes futómű- és pótalkatrészeket vizsgáltak, főleg a biztonságtechnikai adatlapokra, a jelölésekre, a műbizonylatokra és a H engedélyszámokra fókuszálva.

Az országos adatok összegzése után kiderült, május 5-9. között összesen 352 alkatrész-forgalmazót ellenőriztek. A megvizsgált alkatrészek száma 21 968 volt, ebből 1108 esetben jóváhagyásra kötelezett, de jóváhagyási „E", vagy „e" jellel nem ellátott alkatrészt találtak. A statisztika szerint ez volt a leggyakrabban felfedett szabálytalanság. Összesen 2912 alkatrésznél találtak valamilyen kifogásolnivalót. Az ellenőrzéseken különös figyelmet fordítottak a kormány- és fékberendezésekre, a futóműre és az alvázra, valamint az üzemanyag-ellátó rendszerre és a kocsiszekrényre.

Több helyen a jogszabálysértés miatt megkezdték az alkatrész forgalmazásának megtiltásával kapcsolatos eljárást. Előfordult, hogy sem a terméken, sem a tartozékon, sem a csomagolásán nem volt jóváhagyási jel feltüntetve. Akadt olyan kereskedő, aki azonnal intézkedett az importált termék beszállítóhoz történő visszajuttatásáról, vagy rögtön megsemmisítette az adott tartozékot, tekintve, hogy azt réginek és elavultnak nyilvánították. Még a szakembereket is meglepte, hogy a nem jóváhagyott alkatrészeknél néhány forgalmazó feltüntette: „Nem közúti forgalomra készült".

Az akció során bebizonyosodott, már-már gyakorlattá vált, hogy a vásárló (magánszemély, autószerelő) kérésére egyedileg szerzik be az alkatrészeket, viszonylag rövid határidővel. Mivel ezen alkatrészek csak néhány napig találhatóak meg az üzletekben, ellenőrizhetőségük lehetősége csekély. További tanulsággal szolgált, hogy egyre inkább terjed az interneten történő vásárlás, amikor a vevő látatlanul vásárol alkatrészeket. A nem márkakereskedésben vagy hivatalos viszonteladónál rendelt gyári vagy utángyártott alkatrészek minősége azonban nem minden esetben felel meg az előírásoknak, és ez emberéletet követelhet. A nem megfelelően minősített alkatrésszel felszerelt jármű ugyanis nem képes ugyanazt a terhelést elviselni, tehát a közúti közlekedésre alkalmatlan és balesetveszélyes! Az NKH az emberélet védelme és a közlekedésbiztonság növelése érdekében a jövőben is folytatni kívánja az ellenőrzéseket.