Már csak két hete maradt Európának egy újabb gázválság elhárítására. Moszkva azzal fenyegetőzik, hogy június 1-től elzárja a gázcsapokat, ha Ukrajna nem fizet egy hónappal előre az energiahordozóért. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a Gazprom 3,5 milliárd dollár kifizetetlen számla miatt is szorongatja Kijevet. Az ukrán kormány azonban csak az április előtti, körülbelül 80 százalékkal olcsóbb tarifa mellett mutatna készséget a fizetésre.

Ha május végéig nem sikerül rendezni a vitát, 2009 januárjához hasonlóan részben vagy egészben újra megszakadhat az Európai Unióba irányuló orosz gázszállítás. Moszkvának sem áll érdekében egy újabb gázválság kirobbantása, hiszen az orosz költségvetés bevételeinek több mint 50 százaléka az kőolaj és a földgáz európai piacon történő értékesítéséből származik. Régóta nyilvánvaló, hogy ebből a róka fogta csuka helyzetből az ukrán tranzitútvonal biztonságát megfelelően szavatoló háromoldalú megállapodással lehetne csak kitörni.

Az EU és Oroszország számára egyaránt komoly kockázati tényezőnek számít a bizonytalan ukrán földgáz-tranzit, ám eddig homlokegyenest ellentétes megoldásokkal próbálkoztak. Miközben az Unió saját energiapiaci szabályainak Ukrajnára való kiterjesztésében és az elavult ukrán gázvezeték-rendszer modernizálásában látta a megoldást, addig Oroszország az Ukrajnát elkerülő gázvezetékek építésében. Ebből az egyik, a Németországot a Balti-tenger alatt Oroszországgal összekötő Északi Áramlat már javában működik, a másik, a Déli Áramlat megvalósítását ugyanakkor számos bizonytalanság övezi.

EGYSÉGBEN AZ ERŐ
A jelenlegi orosz gázexport majdnem harmadát kitevő, évente 63 milliárd köbméter gáz szállítására képesnek tervezett Déli Áramlat körüli kötélhúzás jól illusztrálja, hogy Európa mennyire az orosz-ukrán viszály, és a gáz tranzitot övező bizonytalanság túszává vált. Miközben az Ukrajnát kikerülő Déli Áramlat javítaná az orosz gázszállítástól leginkább függő közép- és délkelet-európai országok ellátásbiztonságát, addig teljesen kiszolgáltatott helyzetbe hozná a Nyugat által Vlagyimir Putyin agresszív terjeszkedő külpolitikájával szemben védelmezett Ukrajnát. Arról már nem is szólva, hogy egy újabb gázvezetékkel ahelyett, hogy csökkenne, még tovább is erősödne Kelet-Európának egyre öntörvényűbb Oroszországtól való egyoldalú függősége. A helyzet paradoxona, hogy Magyarország vagy Bulgária egyszerre kutat intenzíven a Moszkvától való függőséget csökkentő alternatív gázbeszerzési források (például amerikai LNG-exportlehetőségek) után és forszírozza a Gazprom többségi tulajdonában lévő Déli Áramlat megépítését. Egy olyan európai energiapolitikával a háttérben, ami az elmúlt évek során számos területen elért előrehaladás és fogadkozás ellenére ma még alapvetően a tagállami határokon belülre korlátozódik, lehetőséget adva ezzel Moszkvának arra, hogy a kedve szerint dirigáljon.