Új drog kábítja a fiatalokat

MTI
2014-05-14 12:22
Új, az egészségre rendkívül káros és elsősorban a fiatalok körében népszerű, pszichoaktív hatást kifejtő szer jelent meg a magyar feketepiacon: április eleje óta tíz fiatalt kellett kórházba vinni a szer fogyasztói közül légzésleállás, eszméletvesztés miatt - mondta el az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője az MTI-nek szerdán.
Kovács Viktória közölte, az anyag fehér por formájában érkezik meg Magyarországra, feltehetően Kínából. A port általában valamilyen szerves oldószerben, többnyire acetonban oldják fel, és az így kapott folyadékba különböző növényi törmeléket, orvosi zsályát, pemetefüvet áztatnak. Ezt követően a növényi törmeléket kiszárítják és cigarettapapírba sodorva szívják el, több alkalommal a növényi törmelékhez dohányt is kevertek.

A hatóságok előtt ismert ügyek közös jellemzője, hogy az anyagot 15-17 évesek fogyasztották, azt sodort cigarettában szívták el, majd rövid időn belül rosszul lettek, mérgezéses tüneteket mutattak - mondta a szóvivő. Hozzátette: a légzés leállása és eszméletvesztés miatt a mentőszolgálat az érintetteket minden esetben kórházba vitte.
Kitért arra, kedden egy fővárosi iskolában lett rosszul két fiatal, akik azt mondták, csak pár slukkot szívtak a készítményből.
Kovács Viktória elmondta: a kábító hatású anyagokat rendszerint nagyobb tömegek által látogatott nyilvános helyeken fogyasztják - például iskolákhoz közeli tereken, focipályán, buszpályaudvaron -, ugyanakkor az anyag megjelenhet az általános iskolákban és a szakképző iskolákban is.

Csak az elmúlt egy hónapban már kilenc megyét érintően 79 büntetőeljárásban mutatta ki igazoltan a Bűnügyi Szakértő és Kutató Intézet az új a szintetikus kannabinoid csoportba tartozó szer jelenlétét - tette hozzá. A rendőrség néhány esetben már fel tudta deríteni azt is, honnan szerezték a fiatalok a kábítószert, és a drog terjesztőit is eljárás alá vonta. A folyamatban lévő eljárásoknak már tíz gyanúsítottjuk van. Emellett nemzetközi együttműködésben próbálják megakadályozni, hogy a komponenst tartalmazó újabb szállítmány eljusson Magyarország területére, egyúttal felhívják a figyelmet a kábítószer használatának veszélyeire.