Ismét indul üzleti coachképzés az ELTE-n

2014-05-18 11:04
Az első évfolyam sikere után folytatódik az ELTE üzleti coachképzése a 2014/15-ös tanévben - tájékoztatta Báthory Németh Andrea, a képzés vezetője az MTI-t.
Az üzleti coachképzés modern tudománya és gyakorlata tavaly indult új irányként az ELTE-n felsőfokú végzettségű hallgatók posztgraduális képzéseként, a két féléves elméleti és egy féléves gyakorlati oktatásban 15 hallgató vesz részt.Az idei programot május 27-én ismerhetik meg az érdeklődők az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai karán. Az ELTE specialitása, hogy a coaching működése mögötti tudományos összefüggéseket és a gyakorlat eredményes használatát is megtapasztalhatják a hallgatók - közölte Báthory Németh Andrea.

A coaching, mint szakma az egyén, például egy üzletember, teljesítményének, tanulásának és fejlődésének elősegítésével foglalkozik. Az egyén és a coach (edző) együttműködésére épülő, megoldás- és eredményközpontú, szisztematikus folyamat során a coach elősegíti a teljesítmény, az életminőség és a személyiség fejlődését.

Az üzleti coaching célja a vállalat menedzserének támogatása abban, hogy a napi feladatokon túl fejlessze saját magának és beosztottainak tudását, ezáltal magasabb szintű szolgáltatást nyújtson ügyfeleinek, és mindenekelőtt képes legyen egyensúlyban tartani a munkahelyi és a magánéletét. A nemzetközi üzleti életben különösen a válság idején ébredtek rá a cégek a coaching hasznára. A Manchester Review egy korábbi vizsgálatában azt állapította meg, hogy a coaching költségei 5,7-szeresen térültek meg.

Felmérések szerint a coaching az informatika után már a második leggyorsabban növekvő üzletág.Magyarországon még kevésbé ismerték fel ennek a területnek a jelentőségét, mindössze néhány száz üzleti coach működik.

Ugyanakkor tavaly hat magyarországi coach szervezet megalapította a Magyarországi Coachszervezetek Szövetségét (MCSZ), amely a szakmai normák és sztenderdek kialakítását tűzte ki céljául.
MTI