Ezen a héten a harmadik esetről van szó. Miközben most vasárnap az EU-ban parlamenti választásokat tartanak, az EU felé még csak közeledő balkáni miniállamban is szavaznak - Montenegróban helyhatósági választásokra kerül sor.

Egy montenegrói önkormányzati választás nem tűnik különösebben izgalmas politikai témának, pedig a Balkán-szakértők lélegzet visszafojtva várják az eredményeket: ha jól szerepel az ellenzék, különösen a fővárosban, Podgoricában, az előrevetítheti Milo Đukanović rendszerének bukását.

Đukanović és pártja gyakorlatilag 25 éve minden szinten folyamatosan hatalmon van Montenegróban, ügyes politizálással, remekül időzített stratégiai lépésekkel ma is ő és pártja, a DPS (Montenegrói Szocialisták Demokratikus Pártja) a választások esélyese. Podgoricában 40-42 százalékot mérnek nekik, legnagyobb ellenfelüknek, a Demokrata Frontnak (DF) pedig csak 30-33 százalékot. A vidéki településeken nagyjából hasonló a helyzet.

Aki követi a montenegrói választásokat, az ugyanakkor láthatja, hogy a DPS és ellenzéke közötti különbség választásról választásra csökken. Az is látszódik, hogy önmagában a DPS nem fogja tudni irányítani a fővárost, koalíciós partnerre van szüksége. Régebben ez nem okozott volna problémát: a DPS 25 éves hűséges koalíciós partnere, a Szociáldemokrata Párt (SDP) most is hoz 10-12 százalékot, és ez (meg a kisebbségi pártok támogatása) már bőven elég lehet ahhoz, hogy Slavoljub Stjepović, a DPS jelöltje legyen a főpolgármester.

Csakhogy a DPS-SDP koalíciót ez alkalommal nem lehet biztosra venni. Sőt.

A 25 éves házasságban már évek óta megmutatkoznak a belső feszültségek. Az SDP vezetője, Ranko Krivokapić maga is Đukanovićhoz fogható, karizmatikus figura, és alighanem megunta az örök másodhegedűs szerepét. Ráadásul talán azt is megérezte, hogy a választók elégedetlenek a kormányzással, hiába számít Đukanović nemzeti hősnek. Đukanović nevéhez kötődik Montenegró függetlenségének kikiáltása szinte napra pontosan 8 éve, és az ő kormányzásának érdeme, hogy az önálló állam első néhány éve gazdaságilag is sikertörténet volt, 10% feletti gazdasági növekedéssel, alacsony munkanélküliséggel, jelentős külföldi befektetésekkel - többek között magyar vállalatok részvételével: az OTP Montenegró legnagyobb bankját, a CKB-t privatizálta, a Matáv pedig az ország inkumbens távközlési szolgáltatóját.

A 2008-as világgazdasági válság ugyanakkor csúnyán megviselte az állam gazdaságát, a bankok visszafogták hitelezésüket, a gazdaság motorját jelentő ingatlanfejlesztések egyszeriben leálltak, az ország messze legnagyobb vállalatának, a Podgoricai Alumíniumkombinátnak (KAP) pedig az alumínium világpiaci árának mélybe zuhanása tett be. A gazdaság megmentéséért a podgoricai kormánynak fel kellett adnia korábbi konzervatív pénzügypolitikáját, ám a költségvetési deficit elszabadulása ellenére sem sikerült növekedési pályára állítani az ország gazdaságát, hiányoznak a befektetések, munkahelyek leginkább csak az állami szektorban vannak.

Az SDP az utóbbi időben egyre inkább egyfajta belső ellenzékként viselkedik, markáns önálló véleményt fogalmaz meg (például a KAP felszámolásával kapcsolatosan), és több mint jelzésértékű, hogy a mostani választáson egy kicsi ellenzéki párttal, a Pozitív Montenegróval (PCG) indul közös koalícióban.

De hiába lenne az SDP saját 10-12 százaléka, ha időközben a hagyományos ellenzéki pártok nem erősödtek volna meg. Márpedig a korábban összefogásra képtelen ellenzéki pártok két legnagyobbja még a 2012-es választások előtt koalícióra lépett, ebből lett a Demokrata Front, amely már az első közös induláskor jó eredményt ért el. A DF és az SDP-vel most összeálló pozitívak programja meglehetősen kompatibilis egymással, ami további reményt ad a kormányváltásban reménykedőknek.

Ráadásul a DF bejelentette, hogy ha koalícióra lépnének az SDP-vel, akkor a főpolgármesteri pozíciót megkaphatná az SDP... (Ez nem akkora áldozat, a DF jelöltje, a pártszövetség első embere, Miodrag Lekić még a jugoszláv időszakban külügyminiszter és diplomata volt, neki nem állna kézre egy 160 ezres város csatornázási- vagy szemétszállítási problémáival bajlódnia.)

A Đukanovićék számára a maguk 10-12 százalékával eddig kényelmes többséget szállító SDP esetleges átállása merőben új helyzetet teremtene a belpolitikában. Ha Podgoricában az ellenzék és az esetleg átálló SDP leváltaná a DPS-es városvezetést, már csak egy lépés lenne, hogy az országos politikában is szakítson az SDP a DPS-szel, ami a kormány végéhez, és előrehozott választásokhoz vezetne, ez pedig feladná a leckét a nagy túlélő Đukanovićnak. (A képen az SDP podgoricai kampány plakátja: "Podgorica európai arca.")

Az ellenzék, illetve egyes NGO-k már most, napokkal a választás előtt a DPS választási manipulációiról beszélnek. Az szemmel látható, hogy a közmédia finoman fogalmazva sem éppen kiegyensúlyozott, de ahhoz már a MANS nevű, nyugati alapítványok által támogatott helyi NGO kellett, hogy felhívja a figyelmet a választási listák manipulációira: néhány nap alatt több ezer nevet húztak le a listákról, vagy, ami még gyanúsabb, ugyanilyen mennyiségben írtak fel újakat - a mindössze 650 ezres lakosságú államban pár ezer szavazat sorsdöntő lehet. Ugyancsak a MANS juttatott el egy hangfelvételt helyi lapokhoz, amelyen az hallható, hogy valakik pénzt ajánlanak egy fiatalnak, ha a választás napján leadja nekik a személyi igazolványát. A magyarázat szerint arról van szó, hogy a kormánypárt aktvistái ellenzékinek számító szülők nagykorú, de fiatal gyermekeinek személyi okmányait kérik el, hogy azok ne tudjanak részt venni a szavazáson.