Nem drágulnak a balatoni strandok

2014-05-23 17:16
A fizetős balatoni strandokon csaknem mindenhol változatlan belépő-árakkal indul az idei szezon, a tó körül sok helyen kisebb-nagyobb strandfejlesztéseket hajtottak végre, kiemelt figyelmet fordítva az akadálymentesítésre - mondta Győrffy Árpád, a strandokról összeállítást közlő Balatontipp.hu szerkesztője az MTI-nek pénteken.
Még hűvös, 17 Celsius fokos a Balaton vize, de már sokan megmártóztak benne. A fizetős strandok zömmel csak a következő hetekben nyitnak ki, de többségükben már addig is lehet fürdőzni ingyenesen - tette hozzá. Az összesítés szerint a balatoni felnőtt strandbelépők árai helytől és szezontól függően 450-1000 forint között alakulnak idén is, árat - egy-két kivételtől eltekintve - nem emeltek az üzemeltetők. A víz minősége jelenleg kiváló, az átlagos vízszint 127 centiméter, a tó átlagmélysége jelenleg 375 centiméter.

Siófokon a Nagystrand már május elején kinyitott. Az aranyparti és ezüstparti szakaszok továbbra is ingyenesek. Balatonberényben az egykori csúszda helyén "felnőtt játszóteret" alakítanak ki. Balatonlellén a napokban várják az engedélyt a nyolc éve minden szezonra megújított, 300 méter hosszúságú lídós rész kialakításához. Idén a magas vízszinthez alkalmazkodva nem a meder feltöltésével, hanem a partvédőmű megnyitásával szeretnék kiépíteni a homokos partszakaszt.

Fonyódon a Sándortelepi strandon 200 méter hosszú fövenyes partszakaszt alakítanak ki július 1-jére játszóterekkel. A strand továbbra is ingyenes lesz. Balatonfenyvesen a múlt heti vihar közel hatvanmillió forintos kárt okozott a nagyobb strandokon, a parti sétányon, dolgoznak a helyreállításon. Balatonvilágoson a Club Aliga strandján újjáépítik a büfésort és a vizesblokkokat.

Gyenesdiáson mindkét strandon fejlesztik a játszótereket. Keszthelyen a Városi strandon parti sétányt alakítottak ki, bővítik az internet szolgáltatás sávszélességét, kapacitását. Balatongyörökön a strand mellett élménysétányt alakítottak ki, és új központi fogadóépület épült infokommunikációs ponttal, pénztárakkal, vizesblokkal és baba-mama szobával.Balatonakaliban a strandon felújították a teljes parti sétányt, új bejárókat, zuhanyzókat építettek. Révfülöpön a Császtai strandon komfortosították a régi kabinépületeket, mozgássérült illemhelyet és pelenkázó szobát is kialakítva.

Mindkét strandon felszerelik azt a víznyomással működő berendezést, amivel a kerekesszékkel közlekedők is kényelmesen, biztonságosan, akár segítség nélkül is bemehetnek a vízbe. Ugyancsak a nehezen közlekedőket segíti, hogy a MÁV-val közösen akadálymentesre alakították a Császtai strandhoz vezető két vasúti átjárót. A zánkai községi strandon is a mozgássérültek lehetőségeinek javítása volt a fő fejlesztési cél idén. Balatonudvariban a település központjában és a Fövenyes településrész strandján is felszerelik a mozgássérültek bejutását segítő berendezést.

Alsóörsön mederhomokozással, új vízi-bejárók beszerzésével, szabadtéri sporteszközök telepítésével, pelenkázásra, szoptatásra használható baba-mama szoba kialakításával készülnek a nyitásra. A balatonalmádi strandok egyik újdonsága, hogy a Wesselényi strandon két új büfét építenek.Balatonfüreden az Esterházy és a Kisfaludy strand egész évben nyitva volt, a pénztárak várhatóan csak pünkösdkor állnak üzembe.

Az idei szezon újdonsága a Kisfaludy strandon készülő minigolfpálya. Az Eszterházy strand gyermeköblénél vízi-élményelemeket telepítenek, a nyugati mólón pedig egy kivilágított szökőkutat alakítanak ki esti látványosságnak. Balatonfűzfőn mindkét strandon akadálymentes vízi bejáró létesül.

A Fövenyes strandon a játszóteret is fejlesztik, továbbá a nagyobb biztonság érdekében részleges térvilágítást építenek ki és kamerákat telepítnek. Az infó-kommunikációs akadálymentesítés keretében Braille-feliratú táblákat is elhelyeznek.
MTI