Újra nagygyűlést tartottak Kijev főterén

válassz
2014-06-01 17:20
Ismét nagygyűlést tartottak a Majdannak nevezett kijevi Függetlenség terén vasárnap. A becslések szerint összegyűlt néhány tízezer résztvevő közül többen "szégyent" kiabálva fogadták a leendő főpolgármestert, Vitalij Klicskót, az Ütés (UDAR) párt vezetőjét.
A mostani nagygyűlésen, amely az első volt a május 25-én megtartott elnökválasztás, illetve kijevi önkormányzati választás óta, kiáltványt fogadtak el, amelyben a Janukovics-rendszer elleni Majdan-tüntetéseken létrejött civil szervezetek azt javasolták, hogy dolgozzák ki a köztük és a jelenlegi ukrán vezetés közötti párbeszéd jövőbeli rendszerét.

A manifesztumban leszögezték, hogy a "Majdan politikai szubjektum, amely őrködik az ukrán alkotmány betartása fölött és ellenőrzi a hatalmi ágak működését". Javasolták továbbá, hogy a Majdan önvédelmi egységeiből hozzanak létre városi rendőrséget.

A Majdan-megmozdulások további szerepéről és céljáról szóló állásfoglalás mellett elsősorban azért hívtak össze újabb nagygyűlést, hogy eldöntsék, mi legyen a főtéren álló sátorváros sorsa. Előző nap a közterület-fenntartó vállalat megkísérelte elbontani a központi téren álló sátrakat, amire válaszul néhány tucat ott élő tüntető gumiabroncsokat gyújtott meg és Molotov-koktélokat hajigált, ismét fekete füstbe burkolva a belvárost. Ellenállásukkal megakadályozták, hogy nekiláthassanak a közterület-fenntartók a terület rendbetételének.

A vasárnap elfogadott kiáltvány szerzői leszögezték, hogy addig nem hagyják el a teret, amíg nem teljesülnek követeléseik, azaz nem vonják felelősségre az erőszakos oszlatások, kínzások és gyilkosságok felelőseit. Emellett átvilágítást követelnek, valamint olyan jogszabályokat, amelyek teljesebb önkormányzatot biztosítanak a kijevi lakosságnak.

Vitalij Klicsko, aki az előzetes eredmények szerint megszerezte a főpolgármesteri posztot, a színpadról az egybegyűltekhez szólva azt ígérte, hogy következő vasárnap a főtéren nyilvánosan hűségesküt tesz a kijevieknek. Hozzátette, hogy ezt csak akkor teszi meg, ha addigra kihirdetik a választás hivatalos végeredményét.

A politikust nem fogadták lelkesen a megmozdulás résztvevői. Többen "szégyent" kiabáltak felé, amikor megjelent a színpadon. A megmozdulás résztvevői közül helyszíni jelentések szerint sokan úgy gondolják, hogy Klicsko elárulta a Majdan érdekeit, amikor a sátrak elbontása mellett foglalt állást. A politikus nemrég jelentette ki, hogy "a Majdan teljesítette küldetését", és június 7-éig, Petro Porosenko elnöki beiktatásáig a teret rendbe kell hozni, a főváros központi utcáját, a Hrescsatikot pedig meg kell nyitni a forgalom elől.

Klicskónak nem ez volt az első kínos fogadtatása a Majdanon. Február 21-én még utoljára tárgyalóasztalhoz ült az akkori ellenzék másik két vezetője, Arszenyij Jacenyuk Haza (Batykivscsina) párti politikus és Oleh Tyahnibok Szabadság (Szvoboda) párti elnök társaságában Viktor Janukovics akkori államfővel. A tárgyalás után a főtéren Klicsko szemére hányták a tüntetők, hogy kezet fogott azzal az emberrel, aki szerintük parancsot adott a tüntetők véres lemészárlására.

Február 18-20. között több mint százan vesztették életüket az éles lőszerekkel támadó rohamrendőrök és a tüntetők közötti harcokban.
MTI