A jó ötlet, a kielégítetlen kereslet, egy új technológiai megoldás még mindig nem elég a sikerhez. Egy kis szerencsére és kiváló ajánlólevelekre van szüksége annak, akik világhírnévre tör. Ezek nélkül csak brutális adósságok révén sikerülhet begyűjteni az induláshoz szükséges tőkét, ami az épp lecsengő adósságválság után nem tűnik a legpraktikusabb választásnak.

Eileen Appelbaum és Rosemary Batt Magántőke a munkában című könyve azokat állítja példaként, akik az adósságot nem hétköznapi módon állították saját sikerük szolgálatába és váltak szinte pillanatok alatt dúsgazdaggá.

Esettanulmányaikban a magántőke széleskörű és részletes értékbecslésének módját mutatják be. Erre építve bárki képes lehet arra, hogy működő cégekbe fektesse pénzét, pontosabban adósságból finanszírozott tőkéjét. A szerzők azt is kiemelik, hogy általában a magántőke alapok sokkal felkészültebb menedzsmenttel rendelkeznek, vagy más hatékonyságnövelő fejlesztésekkel járulnak hozzá a portfoliójukban szereplő cégek működéséhez.

A legnagyobb alapok (többnyire ezeké a legjobb brand is) egy okos húzással úgy biztosítják be az adósságukat, hogy a megvásárolt cég biztosítékait használják föl erre a célra. Ez nagyjából úgy működik, mint egy lakásvásárlás. A hitelintézettől befolyó összegért maga a ház a garancia. Ha a törlesztéssel gondok lennének, akkor a hitelezők véget vethetnek a szerződésnek és a fedezetül szolgáló értéket veszik birtokba - épp úgy, ahogy az elmúlt években történt világszerte.

Ugyanakkor van egy jelentős különbség is a családi ingatlanvásárláshoz képest. A magántőke alapok értékeiket külső forrásból vásárolják meg - mintha távoli rokonainktól kérnék pénzt a lakásvásárlásra, akik nem olyan fontosak számunkra. Ezen az úton az adósságok maximalizálása minden szereplő célja, ami természetesen egyre több kockázattal jár, de egyre nagyobb nyereséggel is kecsegtet.

A bukás, azaz ha nem tesznek eleget a kamatkötelezettségeknek, az eszközeik felszámolását vonja maga után. Az idegen forrásból megvásárolt értékek leépítése viszont a lakásvásárlásokkal ellentétben alig jelent értékvesztést a pénzügyi partner számára. A roppant alacsony kockázatú pénzügyi manőverekre már a szabályozó hatóság is felfigyelt, de sokan vannak, akik előttük járnak egy lépéssel - például e könyv olvasói.

Simon Johnson az IMF korábbi vezető közgazdásza, az MIT Sloan professzora, valamit Peterson Institute for International Economics vezető kutatója.