NGM: a belföldi turizmus stabilizálja az ágazatot

2014-06-10 11:11
A belföldi turizmus stabilizálja az idegenforgalmi ágazatot - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden az MTI-vel.
A tárca közleménye kiemeli: kétszámjegyű növekedést ért el áprilisban a vendégek és a vendégéjszakák száma, illetve a szállásdíjbevétel a kereskedelmi szálláshelyeken. Ezen belül a belföldi turizmus utóbbi évekre jellemző és idén is folytatódó felfutása stabilabbá, a külső hatásoknak ellenállóbbá teszi az ágazatot, továbbá hozzájárul a még mindig nagyon erős szezonalitás oldásához.

A Központi Statisztikai Hivatal kedden közölt adatai szerint áprilisban 14,4 százalékkal nőtt a kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalma, a külföldivendég-éjszakák száma 9,4, a belföldivendég-éjszakáké 21,9 százalékkal nőtt az egy évvel korábbhoz képest. A szálláshelyek folyó áron számolt bruttó árbevétele 12,3 százalékkal emelkedett, 24,979 milliárd forint volt.

Az NGM a gyorstájékoztatóra reagálva kiemelte, hogy a belföldi forgalom emelkedése különösen dinamikus volt: a magyar vendégek által eltöltött éjszakák száma 21,9 százalékkal, a tőlük származó szállásdíj-bevétel pedig 25,6 százalékkal nőtt 2013 áprilisához képest.Közölték: az idegenforgalom kiugróan magas növekedésében közrejátszott, hogy az idén a húsvét áprilisra esett, míg tavaly márciusra, illetve a bázis viszonylag alacsony volt, ugyanis tavaly ilyenkor érezhetően csökkent a vendégéjszakák száma.

A tárca szerint még ezzel együtt is elmondható, hogy stabil, erőteljes növekedés volt az idén áprilisban, a mostani adatok a két évvel ezelőtti nagyon magas vendégforgalmi számokat is jelentősen meghaladják.

Közölték: a belföldi turizmus bővülése mögött továbbra is részben a SZÉP Kártya növekvő népszerűsége áll. Az idén január-áprilisban a kereskedelmi szálláshelyek 3,65 milliárd forint értékben fogadtak el SZÉP-kártyát, ami 27 százalékos növekedés tavalyhoz képest.

A közlemény szerint kialakulóban van az a szemléletváltás, amit a tárca a kártyától várt: a pihenés, a feltöltődés, az egészség megőrzése nagyobb szerepet kap a munkavállalók életében.

Az első négy hónap teljesítménye a gyengébb március miatt valamivel kiegyenlítettebb, a főbb mutatók tekintetében összességében 10 százalék körüli növekedést mutat.

Január-áprilisban 2,2 millió vendég 5,3 millió éjszakát töltött el a szálláshelyeken, ami 9 százalékos, illetve 8 százalékos növekedés a tavalyi első négy hónaphoz képest - írta az NGM.
MTI