Spanyol várakozások - Az elefánt nem felejt

Kovács Ágnes Lilla
2014-06-15 10:00
Fokozatosan emelkedő belföldi fogyasztás és beruházás, csökkenő munkanélküliség, javuló adósság besorolás - a 2009-es mélypont után lassacskán magára talál az ibériai gazdaság. VI. Fülöpnek inkább a katalán függetlenségi törekvések és a királyi ház megtépázott tekintélye miatt főhet majd a feje.
A király megválik 21 millió eurót érő, Fortuna nevű jachtjától, ezért arra kérte a Spanyol Nemzeti Vagyonkezelőt, hogy intézkedjen az eladás ügyében - jelentette be a királyi ház szóvivője tavaly májusban. A trónjáról fia javára a múlt héten lemondott János Károly akkor azért döntött így, mert a hajó hajmeresztő fenntartási költségeit nem találta összeegyeztethetőnek az országa állampolgárait érintő takarékossági intézkedésekkel.

A 76 esztendős, évtizedekig töretlen népszerűségű uralkodó vesszőfutása két éve kezdődött, amikor Botswana-ban szafarin vett részt - miközben népe odahaza javában nyögte a megszorító intézkedéseket. S bár bocsánatkérését később a többség elfogadta, a királyi ház tekintélyén esett csorbát teljesen máig sem sikerült kiköszörülni - márpedig nyilvánvalóan ez volt a célja a jachteladáshoz hasonló gesztusoknak is.

Hiszen rég volt olyan mélyponton a spanyol gazdaság, mint az ominózus vadászat idején. Akkoriban lépett hivatalba Mariano Rajoy konzervatív kormánya, amely megpróbálta kihúzni a kátyúba rekedt országot. A lidércnyomás a válság kitörésével vette kezdetét: 2009 második negyedévében 4,2 százalékkal esett vissza a gazdaság, a túlfűtött ingatlanpiac pedig gyakorlatilag felrobbant - miközben utóbbi szektor és az építőipar termelte ki korábban az ország GDP-jének tizedét. A nagy ingatlanfejlesztő cégek - például a Martinsa-Fadesa - csődjével emberek tízezrei kerültek utcára. Éppen azokban az iparágakban ütött be a krach, amelyekben korábban hosszú éveken át tanulmányaikat félbehagyott egyetemisták tömegei helyezkedtek el a gyors pénzszerzés reményében. A fiatal munkanélküliek máig döbbenetesen magas aránya - Andalúziában minden második fiatal állástalan! - innen ered.

 

További részletek a Figyelő hetilap 2014/24. számában.