A Tesla egy okos gépkocsi, ami azonnal nyilvánvalóvá válik, amint az ember az indítókulcsával a zsebében alig egy-két méterre megközelíti. Az elektronika érzékeli, hogy jön a gazda, és hirtelen a négy ajtóból egy-egy méretes fémkilincs ugrik ki az áramvonalas alumíniumkarosszéria ívéből. Csak ekkor tudjuk kinyitni az ajtót és beülni, majd, ha elindulunk, a számítógép irányításával a vezérlés behúzza a kilincseket.
Hagyományos luxusautót idézne a Tesla-enteriőr bőrkormánnyal és -üléssel, ha nem lenne a középső konzolon egy hatalmas, két laptopmonitornyi érintőképernyő. Központi hely, központi szerep, mert a Tesla rejtőzködő, elektromos agyával szinte kizárólag csak ezen keresztül kommunikálhatnak a benne ülők. Más, hagyományos kapcsolót, gombot - egy-két kivétellel persze - amúgy sem nagyon találni a járműben. A képernyőről állíthatjuk a légkondicionálót, a rádiót, a navigációt, de hátramenetbe kapcsolva a monitor mutatja a Tesla S fara mögötti holttérben is mindenre figyelő tolatókamera által továbbított képet is. De más luxusautókkal ellentétben még menet közben is be lehet kapcsolni a kocsi mögötti teret mutató kamerát.
Ha az ember kiszórakozta magát az érintőképernyő önfeledt nyomogatásával és a rajta keresztül feltáruló információtechnológiai világ megismerésével, akár tehet is egy kört a kocsival, hiszen a guruló számítógépnek mégiscsak ez az alapfunk¬ciója. Hopp, és mindjárt egy kis autós atavizmus, a Tesla S kulccsal indul, amikor már középkategóriás gépkocsikban és onnan fölfelé manapság divatosan e nélkül történik az indítás.
De itt jön a lényeg, mert a Tesla S esetében nem is beszélhetünk indításról. Kulcsot persze bele kell csúsztatni, el is fordul, észleli az elektronikus agy, legalábbis erre utaló jelek mutatkoznak a műszerfalon, de nem történik semmi. Legalábbis autós értelemben nem: se búgás, se zörgés, se pöfögés, mert a Tesla S 100 százalékban e-gépkocsi. Nem hibrid, nincs benne dugattyú, hanem egy hatalmas teljesítményű villanymotor, ami BMW-sen a hátsó kerekeket hajtja, maga is a hátsó tengelyen ül. A kulcs elfordítása így olyan, mint amikor benyomjuk otthon a biztosítékot: áram alá helyezzük a rendszert.
Na de ami ezután jön, az maga az élő ipari forradalom. Az automata sebességváltónak itt nincs valódi szerepe, ám karja azért van. Ezt D-be állítva már csak a „gázpedálra" kell óvatos nyomást gyakorolni, és dodzsemszerű némasággal nekiindul a kocsi. Tessék kapaszkodni, a nyugalmat megzavaró adatok érkeznek!
Részletek a Figyelőben.