A palagáz megfordíthatja a keleti jóléti és politikai előretörés folyamatát. Az elmúlt évtizedekben Amerika csak szemlélője volt a kínai nagyhatalmi ambíciók kikristályosodásának, aminek elsősorban az olcsó munkaerő volt a forrása, és amit más régiók (Dél-Amerika, Ázsia, Kelet-Európa) gazdasági fejlődése kísért. Az elmúlt 200 év legjelentősebb vagyoni átrendeződése alatt a Nyugat munkanélküliséggel és antiglobalizációs megmozdulásokkal küzdött.

Az angolul shale, vagy natural gas-nek nevezett erőforrás tisztább, mint a szén, olcsóbb, mint a nukleáris energia, valamint könnyebben és gyorsabban elérhető, ezáltal jelentős eltolódást okozhat a jólét és a politikai erő relatív globális megoszlásában. Az amerikai lelőhelyek gazdagságára reagálva már olyan erőforrásban gazdag országok is az import lehetőségét vizsgálják, mint Katar, vagy Azerbajdzsán.

A 2011-es fukushimai katasztrófa hatására az országok világszerte csökkentették a nukleáris energiától való függőségüket (főleg Japán és Németország), ami piacot teremtett a palagáznak. A szakértői becslések alapján fogyasztása 2035-re több mint 150 százalékra emelkedhet, azaz a mai 3,3 trillió köbméter helyett évi 5,1 trillió lehet az igény, ami a világ energiaszükségletének a 25 százaléka. A várható profit reményében már a gázvezetékek építése terén is beindultak a spekulációk.

Az átrendeződő kapacitásoknak, az egyre olcsóbbá váló palagáznak és a hazai munkabérek növekedésének köszönhetően Kína is várhatóan az amerikai importra szorul majd, melynek alternatívája a Közel-Kelet kétszer drágább erőforrása.

Mindez ugyanakkor nem jelenti törvényszerűen az amerikai szuperhatalmiság intézményesedését, sokkal inkább egy Oroszországgal és a későbbiekben Iránnal való rivalizálás kiéleződését a világ domináns energiaellátójának szerepéért. E két ország rendelkezik a világ legnagyobb palagáz-készleteivel, amit olcsóbban és könnyebben is tudnak kitermelni, mint az amerikaiak. Céljuk az lehet, hogy Amerika gazdasági riválisainak értékesítenek, akik a versenyképességük megőrzése érdekében stratégiai lehetőséget látnak majd az üzletben. Az oroszok máris ezt a modellt valósítják meg Németországgal, ezt építik ki jelenleg Kínával, a következő állomás pedig Dél-Korea és Japán lehet.

Az orosz politikai térnyerést megelőzendő Amerikának már most egy olyan energiastratégiát kell kidolgoznia, ami Európában és Ázsiában is elérhető alternatívát nyújt az orosz gáz számára.

Vali R. Nasr a Johns Hopkins School of Advanced International Studies dékánja, a The Dispensable Nation: American Foreign Policy in Retreat című könyv szerzője.