Megérkeztek az első konténervonatok a pireuszi kikötőből

2014-06-13 13:09
Megérkezett az első öt konténervonat Magyarországra a görögországi Pireusz tengeri kikötőjéből, amely ebben a térségben a Kínából érkező áruk jelentős részét fogadja és továbbítja Európa felé; a jövőben rendszeresen, várhatóan hetente indítanak vonatokat - tudatta a MÁV, a Rail Cargo Hungaria, és a DB Schenker közös közleményben pénteken az MTI-vel.
A szerelvényeket a Rail Cargo Hungaria Zrt. továbbította Magyarországon. A következő, hatodik szerelvény hétfőn indul Pireuszból magyar tranzittal Csehországba.

A közlemény kiemeli: a hasonló, Nyugat-Európába irányuló, ütemes tranzitszállítás felfuttatásához szükség lenne a Budapestet és Belgrádot összekötő vasútvonal felújítására is, ezért a kormány kiemelten kezeli a rekonstrukciót. Magyarország éppen a görög kikötővárosból Nyugat-Európába irányuló tranzithálózat mentén fekszik, és az egyik legrövidebb útvonal része a Budapest-Belgrád vasútvonal.

A vonal versenyképességét biztosító beruházás hozzájárulna azon stratégiai cél eléréséhez, hogy Magyarország legyen a keleti áruk Nyugat-Európába juttatásának fő tranzitországa. A fejlesztéssel a két főváros közötti, jelenleg 7-8 órás menetidő 3,5 órára csökkenne. Így már néhány év alatt versenyképessé válna a közúti személy- és árufuvarozással, valamint a légi közlekedéssel szemben is - közölték.

A hasonló, az országon keresztülhaladó vasúti teherszállítmányok közlekedtetésére egyre nagyobb az esély, amióta a pireuszi kikötő a kínai állami kézben lévő, a világ egyik vezető hajózásra szakosodott vállalatának, a China Ocean Shipping Company (COSCO) irányítása alá került. A kikötő üzemeltetési jogát 2009-ben, 35 évre szerezte meg a COSCO, és néhány év alatt többszörösére kívánja növelni a kikötőn áthaladó konténerek mennyiségét.

A kínai termékeket egyre inkább a környezetkímélő vasúton tervezik Nyugat-Európa felé továbbítani, ezért jelentős növekedés várható a Pireuszból a kontinens belseje felé vezető tranzitútvonalon közlekedő konténervonatok számában - olvasható a közleményben.
MTI