Felminősítette Lettországot a Moody's

2014-06-14 09:15
Az elsőrendű befektetői kategória határára javította Lettország államkötvény-adósságának besorolását pénteken a Moody's Investors Service, elsősorban a lett gazdaság kiegyensúlyozott és erőteljes növekedésével, a költségvetési helyzet javulásával és az eurócsatlakozás árfolyamkockázat-csökkentő hatásaival indokolva a lépést.
A világ legnagyobb hitelminősítő csoportja péntek éjjel, az európai és az amerikai piaci zárások után Londonban bejelentette, hogy az eddigi "Baa2"-ről egy fokozattal "Baa1"-re javította Lettország szuverén adósbesorolását. Az új osztályzat kilátása stabil.

A Moody's módszertanában a "Baa1"-es osztályzat már csak egy fokozatnyira van az elsőrendű "A" kategóriától.Az osztályzatjavítás indoklásában a Moody's kiemelte, hogy a lett gazdaság átlagos évenkénti növekedési üteme a 2011-2013-as időszakban reálértéken 4,9 százalék volt. A cég várakozása szerint a lett hazai össztermék (GDP) az idén 3,6 százalékkal, 2015-ben 3,8 százalékkal növekszik, továbbra is meghaladva a többi EU-gazdaság növekedési teljesítményét.

A hitelminősítő az osztályzatjavítás tényezői között említette az összpárti konszenzusra alapuló megfontolt költségvetési politikát. A Moody's várakozása szerint a GDP-arányos államháztartási hiány 2014-ben és 2015-ben is 1 százalék körül lesz. A cég azzal is számol, hogy az elsődleges - vagyis a kamatfizetési kötelezettségek kiszűrésével mért - lett költségvetési egyenleg többletét az előrejelzési távlat teljes hosszában sikerül fenntartani.A Moody's előrejelzése szerint a GDP-arányos államadósság-ráta a 2010-ben elért 44,5 százalékos tetőzés után jövőre már csak 33,4 százalék lesz, miután Lettország az idén és jövőre kifizeti a Világbankkal és az EU-val szembeni tartozásait.

A felminősítés harmadik fő tényezője az, hogy Lettország az idén csatlakozott az euróövezethez, és a Moody's megítélése szerint ezzel csökkent a lett gazdaság érzékenysége az eseménykockázatokra. A nem rezidens tulajdonban lévő bankbetét-állomány a rendszerszintű betétösszegnek mintegy a fele, és az eurótagság révén Lettország vészhelyzeti likviditásforráshoz juthat az eurójegybanktól (EKB), ha esetleg a külföldiek betétkivonásba kezdenének - áll a Moody's elemzésében.

Az eurócsatlakozás emellett jelentősen csökkentette a lett bankrendszer devizakockázatát, és a teljes államadósságon belüli devizaadósság-hányad is 24 százalékra csökkent az euróövezeti belépés előtti 85 százalék körüli szintről, mivel az államadósság zöme euróban áll fenn - hangsúlyozta a hitelminősítő.
MTI