Energia Innovációs Szuperfórum

Halaska Gábor
2014-06-16 08:30
A zöldenergia újabb lehetőségeiről, cellulóz alapú bioetanolról, korszerűbb ,hatékonyabb fűtési rendszerekről, algák hasznosítsáról, a klímavédelemről, sőt még a sivatagosodás lassításáról és „tudományos alapú esőcsinálásról" is szó esett a június 11-12-én, Visegrádon megtartott Energia Innovációs Szuperfórumon, amelynek megrendezését a Nemzeti Innovációs Hivatal is támogatta.
Steier József a BKIK Energiaipari Szakmai Osztály elnöke a rendezvény fő szervezője, egyben több energetikával és mezőgazdasággal kapcsolatos találmány ötletgazdája és hasznosításuk szervezője örömmel számolt be a nem kevesebb, mint immár két évtizede éve életre hívott, azóta is évről évre megrendezett eseményről. A XXI. Energia Innovációs Szuperfórum kiemelt témái voltak idén is az áramellátás előtt álló kihívások és a „gázreneszánsz" is .

E-autók és az áramtárolás

Az elektromos autók terjedése kapcsán Steier József felhívja a figyelmet, a nukleáris megközelítés mellett a megújuló energiatermelés is egyre hangsúlyosabb. „A huszonhatmillió forintos Tesla autók mellett jobb alternatívának tűnik a rendezvényen is bemutatott Opel Ampera, ám ennek 12 milliós vételára is 300 ezer kilométer futásteljesítményt követően térül meg. Ennek lerövidítésében nagyon sokat segítenének a szabályozók. Hiányoznak az adó és egyéb szabályozási kedvezmények Magyarországon, reméljük ebben minél előbb előrelépés lesz" - fejti ki a rendezvény fő szervezője.
Már csak azért is fontos ez, mert a megtermelt zöldenergia és az újonnan üzembe álló paksi blokkok termelése kevéssé rugalmasan szabályozható, egy sok tíz- vagy épp százezres villanyautó-flotta viszont a megtermelt áram tárolásának és hasznositásának új lehetőségeit nyitná meg. Nem is szólva arról, hogy az újonnan kiépülő töltő- és szervizhálózat révén munkahelyek ezrei keletkezhetnek, már csak ezért is érdemes kiemelt kormányzati figyelemre a villanyautó ágazat. Mint kiderült a konferencián, ez a figyelem meg is van a döntéshozók részéről, de nagyon jól jönne, ha a támogató politikusi nyilatkozatok konkrét szabályváltozások, könnyítések formáját öltenék mielőbb.

Gázhelyzet

A hazai gázelosztó hálózat problémái is felmerültek az Energia Innovációs Szuperfórum alkalmával. Elhangzott, hogy a hazai gázszállító hálózat kapacitása évi 14 milliárd köbméter, aminek nem sokkal több mint a fele, évi 8,5 milliárd köbméter van most csak kihasználva, ez pedig egy köbméterre vetítve jelentősen megnöveli a rendszerhasználat költségeit. Ezt jelentősen enyhítené például, ha a városi közlekedést minél több nagyvárosban, többek közt a fővárosban is legalább részben földgáz üzeműre állítanák át, ahogyan ez a fejlett világ egyre nagyobb részében terjed. Bár ezzel ezzel külön előadás is foglalkozott a folyamaton lehetne gyorsitani. Emellett lehetőség lenne az úgynevezett nem konvencionális hazai gázvagyon hasznosítására is , ami a mai technológiákkal már kitermelhető . Mint azt Steier József elmondta, az ismert Makó környéki és hazánkban máshol is előforduló nagy mélységű gáztelepek komoly jelentőséggel bírnak. Véleménye szerint sem az irreálisan magas kitermelési költségeket hangoztató , sem a környezetvédelmi hatásokkal riogató vélemények nem voltak megalapozottak ,sőt ellenérdekektől mentesek sem .

Atomerőmű bővítés

A konferencián Paks több összefüggésben is napirenden volt . Jelenleg a beruházási szerződés ratifikálása van folyamatban aztán kezdődhet a tervezés. A szakértők szerint ugyanakkor nem vagyunk elkésve, hiszen az építkezés kezdetéig még van hátra 4-5 év, így arra is van idő, hogy alaposan átgondoljuk, hogy az akár 40 %-os magyar beszállítói arányt hogyan sikerül majd elérni egy ilyen összetett nagyberuházás alkalmával.

Esőt a sivatagba

Az energetika mellett a fenntarthatóság, a zöld gazdálkodás, illetve a klímavédelem is kiemelt téma volt a Szuperfórumon, így a cellulóz alapú bioetanol és az algák nyújtotta lehetőségek mellett egy igen érdekes hazai kezdeményezés is bemutatkozott.




Az ENSZ élelmezésügyi világszervezete, a FAO által is támogatott elsivatagosodás elleni küzdelemhez illeszkedő egyik elgondolás neve a Zöld Szahara Program. Ennek keretein belül - a tervek szerint - ötször öt kilométeres (25 négyzetkilométeres) területen a Kvadrátok zöld növényfelületükkel csökkentik a légnyomást s ezzel a tenger feletti magasabb páratartalmú levegőt a sivatag felé húzzák . A tengerre telepitett két funkciós horizontális szélkerekek pedig segitik a felhőképződést , csapadékot „ gyártanak „ az adott projektterület számára . Ez az elképzelés jelenleg a tervezés szakaszában van, Június végén Törökországban egyeztetnek az elképzelés teszteléséről , amellyel megállítható lenne több helyütt is a világban az egyre gyorsuló elsivatagosodási folyamat. Ezt a komplex programot magyar szabadalmakon alapuló talajminőség javító elképzelések egészítik ki, illetve egy új hibrid fafajta , amely szimbiotikus termesztésre is lehetőséget nyújt . Az úgynevezett Smaragdfa a Sunwo nevű hazai cég fejlesztése , amelyből sok minden készíthető ( 27 féle hasznosság ) , illetve a fa feldolgozás során fel nem használt részei biomasszaként akár a cellulóz alapú etanol gyártás alapanyagaként hasznosíthatók. Mi több, a Smaragdfa oxigént termel és tisztítja a levegőt is.