Egyre többen válnak Kínában

válassz
2014-06-18 10:22
Nagyot ugrott a kínai válások száma 2013-ban, miközben a házasságkötések száma alig emelkedett az előző évhez képest - derül ki a polgári ügyek minisztériumának frissen közzétett statisztikáiból.
A hivatalos adatok szerint tavaly három és félmillió pár döntött a kelet-ázsiai országban frigyének megszakítása mellett, csaknem 13 százalékkal több, mint 2012-ben. Ez az érték meghaladja a tavalyi 8 százalékos növekedési rátát is, és a legmagasabb az elmúlt harminc év történetében.

A házasságra lépők száma ugyanakkor az előző évhez képest mindössze 1,8 százalékkal emelkedett, vagyis a 2012-es 13 millió után tavaly 13,5 milliónyian keltek egybe az országban. A legnagyobb arányban a 25-29 éves korosztály tagjai döntöttek "függetlenségük feladása" mellett, ők az új házasok több mint harmadát teszik ki.

A tárca a külföldi állampolgárokkal kötött házasságokról is közölt adatokat. Eszerint tavaly már 55 ezer vegyes házasságot regisztráltak, 12 százalékkal többet, mint 2012-ben. A kínai-külföldi frigyek száma évek óta növekszik, ráadásul a minisztérium csak a szárazföldi Kína területén bejegyzett házasságokról készít kimutatást, a valós számok így jóval magasabbak lehetnek. A vegyes házasságok népszerűsödéséhez több tényező járul hozzá, köztük a legnyomósabb a kínai demográfiai változások.

Az 1979-ben bevezetett egykepolitika következtében eltorzuló nemi arányok, vagyis a férfi lakosság túlsúlya például 2020-ra olyan súlyossá válik, hogy 30 milliónyi házasulandó korú férfira nem jut majd kínai feleség. Ők külföldi hölgyekkel pótolhatják a hiányt. A vegyes házasságok terjedését emellett a globalizáció s Kína mind nyitottabbá és népszerűvé válása is segíti.
MTI