Az az angol labdarúgó, aki elhibázza a meccsen a tizenegyes rúgást, megvetésre számíthat. Egyszer egy ilyen játékost még egy tévéreklámban még nevetségessé is tettek. Az angol válogatott legutóbbi európai bajnoki (le)szereplése, 2012 idejére a büntetők elbénázására már úgy tekintett a közvélemény, mint elkerülhetetlen nemzeti sorscsapásra, mint a heves esőzésekre, vagy a folyton késő vonatokra. Egy tizenegyes kihagyása azonban nem tartozik az elkerülhetetlen szenvedések közé. Megvan a maga tudománya, amely tanulságul szolgálhat más olyan szituációk alkalmával, amelyekben hasonlóan nagy nyomás alatt kell cselekednünk.



A tizenegyes rúgás olyan kvalitásokat igényel, amelyeket amúgy labdarúgóktól ritkán követelnek meg. A futball csapatjáték, a büntetők rúgása azonban magányos tevékenység. A csapattól a tizenegyes pontig tartó séta kínzó tépelődésre kényszerít. Egyszerűnek tűnik, de a tét iszonyatosan nagy. A büntető nem a szakmai tudás, a labdakezelés és a technika, nem az erőnlét tesztje, hanem az idegeké.



IDEGEK HARCA
Első ízben 1982-ben vezették be azt a szabályt, amely lehetővé tette, hogy ha a hosszabbításban is döntetlen az eredmény, akkor büntető rúgásokkal döntsenek el egy világbajnoki mérkőzést. (Erre akkor a döntőben nem volt szükség, mert Olaszország a rendes játékidőben 3-1 arányban győzte le Nyugat-Németországot - a szerk.) Vannak idegesebb és kevésbé ideges csapatok, ez az elmúlt évtizedekben az európa- és világbajnokságokon mutatott teljesítményből szépen kirajzolódik. (Lásd táblázatunkat.) Az angolok a lista végén kullognak. Összesen hét tizenegyes párbajból hatot elvesztettek.

További részletek a Figyelő 25. számában!