Az EU-ban Luxemburgban legnagyobb az egy főre jutó GDP

2014-06-18 12:04
Az Európai Unióban (EU) vásárlóerő-paritáson (PPS) számolva Luxemburgban a legnagyobb az egy főre jutó bruttó hazai termék (GDP) - állapította meg az EU statisztikai hivatala, az Eurostat 2013-as előzetes adatai alapján.
2013-ban Luxemburgban az egy főre jutó GDP 264 százaléka volt az EU átlagának. Jócskán lemaradva második helyen volt Ausztria, az átlag 129 százalékával.

Az EU-ban 11 tagország egy főre jutó GDP-je volt az átlag fölött, 17 tagországé az átlag alatt. Épp nem érte el az átlagot Olaszország (98 százalék) és Spanyolország (95 százalék), és kevéssel maradt csak le Ciprus (86 százalék).Magyarországon az egy főre jutó GDP az EU átlag 67 százaléka volt, a szomszédos országok közül Románia 54 százalékon, Horvátország 61 százalékon, Szlovákia 76 százalékon állt.

A tagországok közül Bulgáriában volt a legalacsonyabb az egy főre jutó GDP, az átlagnak csupán a 47 százaléka.

Az Eurostat munkatársai szerint az egy főre jutó GDP gyakran használatos az országok jóléti szintjének mutatójaként, azonban nem feltétlenül alkalmas a háztartások életszínvonalának kifejezésére az országok közti különbségek miatt.

Erre a célra szerintük jobban megfelel az egy főre jutó tényleges egyéni fogyasztás (AIC).

Az AIC mutatót nézve továbbra is Luxemburg az első, az EU-s átlag 138 százalékával és Bulgária az utolsó az átlag 49 százalékával. A luxemburgi adat tehát nem olyan kiugró, de az egyes tagállamoknál kevés különbség van a GDP adathoz képest, Magyarország AIC mutatója például az átlag 63 százalékát éri el.

Ahol jelentős különbség van a két metódus között az Írország. Az egy főre jutó GDP alapján bőven az átlag fölött vannak az írek (126 százalék), de az AIC adat alapján az átlag alatt (97 százalék).
MTI