Seszták Miklós: év végére lezárul a Volánok regionális összeolvadása

2014-06-22 09:29
Folytatódik a közösségi közlekedés megkezdett átalakítása, az újjászervezés célja a gazdaságosabb működés, az állami források hatékonyabb felhasználása, a közösségi közlekedés személyszállításon belül 22-25 százalékos részarányának megőrzése, ami kedvezőnek számít az uniós 12-15 százalékkal szemben - nyilatkozta Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter az MTI-nek, aki azt is megerősítette, hogy év végére lezárul a Volán-társaságok regionális összeolvadása.
A tárcavezető elmondta, hogy a 2012-ben elfogadott személyszállítási törvény kiszámítható jogszabályi környezetet teremtett, a hosszú távú közszolgáltatási szerződések tavalyi aláírásával a közösségi közlekedés finanszírozása tervezhető keretek között zajlik.

Az év végéig befejeződik a Volán társaságok régiós szintű összeolvadása, amely hatékonyabb működést és a színvonalasabb utaskiszolgálást eredményez.Seszták Miklós emlékeztetett arra, hogy a 24 állami tulajdonban lévő Volán társaságot 7 regionális társaságba szervezik. A tavaly megkezdett átalakítás célja, hogy a társaságok működési hatékonysága a már ma is észlelhető javulást folytatva növekedjen.

2015 januártól évente 4-5 milliárd forint megtakarítás érhető el a korábbiakhoz képest, a többlet a szolgáltatások színvonalának emelésére fordítható. A létrejövő új régiós társasági működési forma még inkább elő fogja segíteni a hatékony gazdálkodást és az utazási igények kielégítését a járatok menetrendjének, útvonalának, csatlakozásainak jobb megszervezésével - tette hozzá a miniszter.

A járműbeszerzések ütemezéséről kifejtette, hogy a következő években mintegy ezer új busz fogalomba állítása válik szükségessé, amelyhez a Magyar Fejlesztési Bank 150 milliárd forintra növelt keretösszegű Közösségi Közlekedésfejlesztési Finanszírozási Programjában elérhető hitelek biztosítanak forrást.

A MÁV-Starttal és a GYSEV-vel tavaly 10 évre kötött közszolgáltatási szerződések alapján a vasúti személyszállítási szolgáltatások bevételekkel nem fedezett költségtérítési igénye 2014-ben 146,8 milliárd forint lesz szemben a 2011. évi 166 milliárd forinttal. A MÁV-csoport adósságállománya a 2010-es 300 milliárd forintról mára 220 milliárd forintra csökkent - ismertette a vasúti személyszállítás átalakításának eddigi eredményeit.

A következő években a MÁV Csoporton belül folytatódik a működési és üzemviteli folyamatok korszerűsítése, a járműpark megújítása és a szolgáltatási színvonal erősítése.A miniszter a vasúti és közúti személyszállításban tekintetében a következő évek feladatként fogalmazta meg a jegyrendszer korszerűsítését, az elektronikus fizetési módok alkalmazhatóságának kiterjesztését.

A szolgáltatási színvonal növelése keretében kiemelt jelentősége van az utastájékoztatási rendszerek átfogó megújításának, további intermodális csomópontok létrehozásának, fejlesztésének az átszállókapcsolatok javítása érdekében. Meg kell vizsgálni a zéró emissziós járművek bevonását a közösségi közlekedésbe, nagyobb hangsúlyt kell kapnia az egyenlő esélyű hozzáférésnek, a fizikai és infokommunikációs akadálymentesítésnek - fejtette ki a Seszták Miklós.
MTI