Baby boom volt áprilisban

válassz
2014-06-24 10:39
Az év első négy hónapjában 2,9 százalékkal több gyerek született, mint egy évvel ezelőtt, és 3,7 százalékkal kevesebben haltak meg, mint tavaly az év azonos időszakában - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden az MTI-vel.
Az előzetes adatok szerint 804 gyermekkel több jött a világra, összesen 28 318 gyermek született 2014 áprilisáig. Februárban csökkent - kevéssel több mint egy százalékkal - az előző év szintje alá a születésszám, ám a többi hónap átlaga így is pozitív.

Áprilisban jött világra a legtöbb újszülött, 9,3 százalékkal többen születtek ekkor, mint 2013 azonos hónapjában. Ez a hónap a halálozási statisztikát is jelentősen javította, áprilisban ugyanis 5,6 százalékkal csökkent az elhunytak száma. A halálozások száma 43 224 volt, ami 3,7 százalékos csökkenést jelent 2013 első negyedévéhez viszonyítva. A természetes fogyás 2478-al kevesebb az egy évvel korábbinál.

A KSH gyorsjelentése szerint 2014 áprilisáig számottevően többen kötöttek házasságot, mint egy évvel azelőtt, és a házasságkötések száma mind a négy hónapban felülmúlta az egy évvel korábbit. A legnagyobb mértékű emelkedés februárban történt, amikor kimagaslóan - 19,4 százalékkal több - házasságot regisztráltak az előző év azonos időszakához képest. Az év első négy hónapjában anyakönyvezett 6641 házasságkötés jelentősen, 8,1 százalékkal, számszerűen ötszázzal haladta meg a bázisidőszaki értéket.

MTI