Jeremie program - Vesztésre állnak

Halaska Gábor
2014-06-26 07:00
Siralmasan teljesítenek a 2010-ben közel 50 milliárd forintnyi keretösszeggel indult Jeremie I. kockázati tőkeprogram befektetései. A megvizsgált 90 vállalkozásból tavaly csak öt volt érdemben nyereséges, és 51 cégnek nulla vagy minimális árbevétele volt. Exkluzív felmérésünk szerint a legnagyobb és legeredményesebb vállalkozásokat soroló toplistákon ennek ellenére igen kevés az innovatív szereplő. Az újításai révén exportképes startup még kevesebb.
A top 10-es listáinkon szereplő Ubichem Pharma, Amand Wine, Net-Tv, Nógrádi Vegyipari, és hasonló, ismeretlen cégnevek az égvilágon semmit nem mondanak a szélesebb közönségnek. Sőt, még az innovatív vagy startup társaságokkal foglalkozó szakmai közösség sem igen ismeri őket. Legfeljebb a tavaly nyári, e cikk előképének tekinthető összeállításából (Ismeretlen sikersztorik - Figyelő, 2013/32. szám) ugorhatnak be az említett cégnevek, amikor is először vont a lap egyedi gyorsmérleget a Jeremie-programból finanszírozott befektetések 2011-12-es teljesítményéről.

Meglepő, hogy az ismertség és a siker nem jár kéz a kézben. Május elején, még a 2013-as adatok ismerete nélkül megszavaztattuk a szélesebb szakmai közvéleményt arról, hogy szerintük melyek lesznek a legeredményesebb startup vállalkozások (Kérem a következőt! - Figyelő, 2014/19. szám), kik érhetnek a következő egy-két évben a Prezi, a Ustream vagy a LogMeIn sztárhármas nyomába. Azon a top 10-es listán mindössze három (!) olyan cég akad, amely a tényleges bevétel, illetve nyereségnövekedés alapján a friss, immár valós 2013-as cégbírósági adatokkal dolgozó top 10-es árbevételi rangsorba most bekerült: erősorrendben a Cellum, az Intellisense és a Gravity R&D.



Félidőben, továbbra is titkolózva

Az első, 31,5 milliárd forintos uniós támogatással megtoldott, magánforrással együtt összesen közel 50 milliárd forintos Jeremie-programból finanszírozott kockázati tőkebefektetések 2010-es megtörténte óta már mintegy négy év eltelt. Így elmondható, hogy a 2013 végi, befektetési célponttá váló vállalatok eredményadatai immár egyfajta félidős gyorsmérleget tesznek ki, hiszen a tipikus invesztíciós időtáv 5-7 év.

Dacára az uniós közpénz költésének, a Jeremie-alapkezelőket felügyelő Nemzeti Vagyonkezelő (NV) Zrt. a lapunkkal jó ideje folyó levelezés ellenére sem ad hivatalos listát a programokból kockázati tőkéhez jutott vállalatokról, nemhogy a befektetett tőke nagyságáról.

Az elemzés további részletei és a négy darab Top10-es lista a legsikeresebb Jeremie-befektetésekről a Figyelő hetilap 26-ik számában olvasható.