Peking újabb autópálya körgyűrűt épít

2014-06-28 15:02
A kínai főváros megépíti hetedik autópálya körgyűrűjét, amely 940 kilométer hosszú lesz.
A szomszédos Hopej tartományt is érintő út építésének egyik fő célja, hogy Peking közlekedését tehermentesítse - számolt be a Global Times című lap pénteken.

A pekingi önkormányzat közölte, hogy a végleges tervek már elkészültek, az autópályának fontos szerep jut a Peking-Tiencsin-Hopej integrációs fejlesztési koncepcióban, amelyet alapvetően környezetvédelmi szempontok alapján alkottak meg.

A szomszédos Hopej tartomány közlekedési ágazati vezetője közölte, hogy a körgyűrű segítei majd a pekingi ipari üzemek egy részének átköltöztetését és a főváros kapcsolatát is az ország más pontjaival.

Kao Csin-hao arra is kitért, hogy felgyorsítják a Peking belvárosába vezető egyik vasút, valamint a főváros és az északkelet-kínai Senjang közötti gyorsvasúti pálya építkezéseit. Peking és Hopej székvárosa, Sicsiacsuang új légikikötőkkel gyarapszik.

Szakértők szerint a megaprojekt keretében Hopejnek "osztják le" a nehézipart, a tengerparti Tiencsin városé lesz az elektronika és a távközlés, Peking pedig a pénzügyi, banki szektorra, valamint a szolgáltatásokra és a csúcstechnológiai iparágakra összpontosít majd.

A terveket óvatos kritikával fogadók úgy vélik, a pekingi székhelyű vállalatok nem szívesen hagyják majd el fővárosi bázisukat, és vannak, akik nemhogy kétségbe vonják az új körgyűrű várható jótékony hatását a pekingi közlekedésre, de egyenesen azt jósolják, hogy csak súlyosbodnak vele a jelenlegi problémák. Szerintük a város terjeszkedésével még nagyobb torlódásokra lehet majd számítani.

Emlékeztetnek: már a negyedik és az ötödik körgyűrű célja is az volt, hogy enyhítse a forgalmat, de ennek jele sincs. Úgy vélik, inkább a városi vasúti közlekedésre kellene nagyobb hangsúlyt fektetni.Pekingben még az 1980-as években épült meg a belvárost körülvevő "kettes körgyűrű", amit az 1990-es években bővítettek.

A jelenleg legnagyobb kerületű körgyűrű a városközponttól 15-20 kilométerre húzódik, körülbelül 220 kilométer hosszú. A kétszer kétsávos út teljes hosszában 2010 óta járható.
MTI