Neki köszönhetjük Orbán és Putyin aktusát

Jandó Zoltán
2014-07-03 14:00
A lengyel szénmaffia meghatározó tagja vagy egyszerű bűnbak? Bejáratos a politikai elithez és feltehetőleg orosz kapcsolati is vannak annak a lengyel milliárdosnak, akit a helyi kormányzat tagjainak lehallgatásával vádolnak, és aki nem először állhat bíróság elé.
Soha nem volt mentorom, inkább olyan guruk életrajzi írásaiból merítettem, mint Soros György, Richard Branson, Jack Welch vagy Roman Abramovich - mondta alig néhány héttel ezelőtt kisszámú interjúinak egyikében a propertynews.pl portálnak Marek Falenta.

Nos, a 67. leggazdagabb lengyel valamit félreértelmezhetett az általa oly kedvelt könyvekben, mert - bár példaképeinek voltak finoman szólva is kétes megítélésű húzásai - az említett üzletembereket valahogy soha nem tartóztatták le. Falentát viszont igen, méghozzá azért, mert erős a gyanú, hogy komoly szerepet játszott a lengyel lehallgatási botrány kirobbantásában. Az illetékes hatóságok szerint ő rendelte meg azokat, a politikusokat kompromittáló felvételeket, amelyek hetek óta lázban tartják Lengyelországot, illetve miután az egyik párbeszédben Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin kapcsolata is előkerült, most már Magyarországot is.



Marek Falenta kórházak követeléskezeléséből gazdagodott meg, majd szisztematikusan elkezdte kiépíteni cégbirodalmát. A 39 éves üzletember befektetési cégének Falenta Investmentnek jelenleg már mintegy 30 társaságban van érdekeltsége teljesen eltérő iparágakban, vagyonát pedig a lehallgatási botrányt is kirobbantó a Wprost című lap 2013-ban 440 millió zlotyra, azaz durván 32,7 milliárd forintra becsülte.

További részletek a Figyelő 27. számában!