Azt követően, hogy Pozsgay Imre 1989 januárjában népfelkelésnek minősítette az addig a magas rangú pártfunkcionáriusok által ellenforradalomként, legfeljebb „sajnálatos októberi eseményekként" aposztrofált forradalmat, megindultak az előkészületek. Néhány hónapon belül pedig az MSZMP reformszárnya is szorgalmazni kezdte Nagy Imréék temetését. Józan paraszti ésszel is kikövetkeztethető, hogy a diktatúra agóniája során a politikai színezetű, előreláthatóan nagyszabású rendezvényen a rendészeti segítség mellett az állambiztonság is aktív volt. A BM Állambiztonsági Operatív Bizottsága 1989. május 9-i első ülésén rögzítettek szerint - tudható Gyarmati György történész, az Állambiztonsági Szolgálatok Történelmi Levéltárának (ÁBTL) főigazgatójának a Nagy Imre Társaság 2014. június 13-i emlékülésén elhangzott előadásából - elégedetten dörzsölhették a kezüket a régi rezsim hívei: a gyászszertartás szervezői körében sem volt egyetértés Nagy Imre temetésének hogyanjában. A TIB és a Szabad Demokraták Szövetsége a Hősök terét tartotta kívánatos helyszínnek, míg a FIDESZ a Kossuth téri megrendezés mellett kardoskodott. Az ellenzék radikálisabbjai szívesen követelték volna a kormány azonnali lemondását, ám a reformkommunisták mellett az áldozatok hozzátartozói és a TIB is kegyeleti rendezvényben gondolkodtak.

A békés temetés belügyes kontrollja nyilván egyszerűbb lett volna, ezért is igyekeztek a fenti idézetben jelzett módon minden eszközt és ügynököt bevetni, hogy csökkenjen a kormány lemondását követelő zavargások kialakulásának az esélye. „Ami nem ez[t célozza], azt - beépüléssel, bomlasztással - eltéríteni, korlátozni, akadályozni" - szólt a parancs. Ami a sajtót illeti, kinyilvánították, hogy „a független lapoknál meglévő pozícióinkat fel kell használni olyan cikkek megjelentetésére, amelyek azt sugallják, hogy a nemzet érettségének bizonyítéka lesz, ha a június 16-i események rendben zajlanak le." Az Operatív Bizottság újabb, május 22-i ülésén aztán elégedetten nyugtázhatták, hogy elkészültek, illetve készülőben vannak a kellően vonalas interjúk, melyek főként a Reformban kapnak helyet, de nyitottnak minősítették a Világ, a Hiány és a Munkás című lapokat is, mi több, egy héttel később a Szabad Európa Rádióról is azt állították, hogy „a mi elképzeléseinknek megfelelő műsorokat fog sugározni."

A BM központjában Horváth József vezérőrnagy, III/III-as csoportfőnök az ügy jelentőségére való tekintettel a hírszerzési (III/I.) és az elhárítási (III/II.) csoportfőnökséget is maga alá vonta. (Itt szolgált akkoriban a frissen kinevezett államtitkár, Tasnádi László is.) Szinte az egész BM-et mozgósították erre a napra. A BRFK bűnügyi nyomozóit éppúgy, mint több száz főt a közbiztonsági állományból és a közlekedésrendészettől. Ezen túlmenően aznap készültségbe rendeltek a fővárosban egy másfél ezres honvédségi garnitúrát, ugyanannyi munkásőrt és háromszázadnyi határőrt. Ez mindösszesen 3800 fegyveres mozgósítását jelentette. A hálózati személyek helye, mozgása többnyire esetleges volt, így a kivezényelt állományból szerveztek civilruhás álló-figyelő-, illetve portyaszolgálatot, hogy hálószerűen tudják átfogni a Hősök terét.

 

További részletek a Figyelő hetilap 2014/27. számában.