Nüanszokon múlnak a százmilliárdos beruházások

Váczi István
2014-07-13 12:00
Továbbra is részben technikai részletek akadályozzák a tervek szerint kínai hitelből megvalósuló hazai vasúti beruházásokat.
A MÁV egyik kiemelt célja, hogy Magyarország nagyobb részesedést szerezzen a transzszibériai vasúthoz kapcsolódó forgalomból, jobbak azonban az esélyeink a Pireuszból kiinduló, kínai árut szállító transzportok esetében.

Április végén érkezett meg az első olyan teherszállítmány hazánkba, amely a kínai kezelésben lévő görög kikötőből indult. Azóta több is követte.

Két megállapodás kell

A fejleményt ismertető MÁV nem felejtette el összekapcsolni a témát a Belgrád és Budapest közötti vasút felújításának szükségességével. A Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) tájékoztatása szerint a kínai fél június végére vállalta az előzetes megvalósíthatósági terv elkészítését, a szerb kormánnyal azonban nem tudtak dűlőre jutni egy részletkérdésben, így a folyamat elakadt.

Ha ezen sikerül túllendülni, két háromoldalú megállapodás megkötésére lesz szükség, amelyek közül az egyik a közel 400 milliárdba kerülő kivitelezésről, a másik a finanszírozásról rendelkezne. Különösen az utóbbi ígérkezik nehéz menetnek, hiszen a teherszállításra dedikált fővárosi vasúti elkerülő, a V0-s projekt ezért áll lassan egy éve.


Döntően befolyásolja

A 360 milliárd forintos költségűre becsült V0-s szintén kínai hitelből épülne, a feltételekről azonban nem sikerül megállapodni. Ezzel kapcsolatban a HITA arról tájékoztatta a Figyelőt, hogy a Kínai Fejlesztési Bank (CDB) új magyarországi projektfelelőst nevezett ki, ami a hivatal reményei szerint lendületet ad a tárgyalásoknak.

„A június 20-i találkozónkon elhangzottak alapján jelenleg várjuk a CDB kérdéslistáját, amelyre adott válaszaink döntően befolyásolják a hitelfeltételeket" - tette hozzá az állami hatóság.

Erről a témáról, valamint a transzszibériai áruszállítás növekvő népszerűségéről részletesen olvashat a Figyelő hetilap július 10-i, idei 28. lapszámában.