Ismét szolgálatba áll a tálibok fogságából kiszabadult amerikai katona

válassz
2014-07-14 10:19
Akár már hétfőn szolgálatba állhat az az amerikai katona, aki május végén öt év után szabadult ki az afganisztáni tálibok fogságából - jelentette védelmi forrásokra hivatkozva a The New York Times amerikai napilap helyi idő szerint vasárnap este.
A 31 éves Bowe Bergdahl a lap szerint egy San Antonio-i katonai bázison, Fort Sam Houstonban áll majd újra szolgálatba. A védelmi tisztviselők szerint a lépés Bergdahl katonaéletbe való visszaintegrálásának része, az első időszakban két társa fogja segíteni az újbóli beilleszkedésben.

Az őrmestert - akit május 31-én öt, Guantánamóban fogva tartott társuk szabadon bocsátásáért cserében engedtek el a tálibok - három hete engedték ki a katonai kórházából, azóta fokozatosan próbálják elősegíteni visszailleszkedését.

Ezzel párhuzamosan vizsgálat folyik annak tisztázására is, hogy Bergdahl 2009. június 30-án milyen körülmények között esett fogságba Afganisztánban, miután több volt bajtársa is azt feltételezte róla, hogy dezertált.

A fogolycsere miatt az ügyben bírálatok érték Barack Obama elnök kormányzatát is.