Az elmúlt három évtized alatt Kína váratlanul gyors gazdasági fejlődésének lehettünk szemtanúi. A növekedés alapját sokáig az állóeszköz beruházások jelentették. Például az infrastruktúra villámgyors fejlődése új lehetőségeket nyitott a szegény vidéki emberek előtt. Idővel a GDP közel felét a beruházások tették ki, azonban a fogyasztás súlya közel a harmadára csökkent.

A kormány a fogyasztás ösztönzése érdekében 2011-ben a minimálbér emelése mellett döntött. A GDP-növekedést átlagosan kétszeresen meghaladó béremelésektől azt várták, hogy a háztartások több szabadon elkölthető jövedelemmel rendelkeznek majd, ám a legtöbb hasznot a kínai felső tízezer könyvelhette el. Kína, és a többi fejlődő ország sikeresen csökkentette a világ országai közti egyenlőtlenséget, ezzel párhuzamosan viszont a belföldi különbségek mindenhol nőttek.
Kezdetben a globalizáció nyújtotta méretgazdaságossági előnyt főként a legfejlettebb vállalatok élvezhették, ám ahogy a világ halad a tudásalapú értékteremtés felé, ez a kör mindössze néhány globális innovátorra szűkül. A hatalom és a vagyon ilyen mértékű koncentrációja aláássa a rendszer stabilitását. A kialakult mamutvállalatok gátolják a kisebb piaci résztvevők versenyképességét. Továbbá a globális pénzügyi helyzet miatt, a bankrendszer jobban preferálja az óriásvállalatokat.

Mindemellett a fejlett országok rendkívül alacsony alapkamat politikája a hosszú távú nyugdíj megtakarítások jelentős visszaesését eredményezte.

A közgazdászok egyetértenek abban, hogy a jelenlegi trend fenntarthatatlan, azonban a megoldásban nem értenek feltétlenül egyet. A jólét megteremtését a jobboldaliak a piaci innovációkban látják, míg a baloldaliak még erősebb állami beavatkozást sürgetnek. Kínának meg kell találnia a tökéletes egyensúlyt a törvények biztosította stabilitás és a piac vezérelte fejlődés között.

Különösen károsnak bizonyult a kulcsfontosságú erőforrások politikai alulárazása, ami túlzott szén- és kőolaj-felhasználáshoz, s így drasztikus környezeti szennyezéshez vezetett. Mindemellett a rendelkezésre álló gigászi munkaerőbázis túlságosan olcsóvá tette a munkát, ami nagyban hátráltatja a gazdaság áttérését a belföldi fogyasztás vezérelte növekedési modellre.

A törvényileg alacsonyan tartott kamatok miatt a tőke és a kockázat alulértékelt szerepet kapott a nagy beruházásokban. Többnyire az ingatlan képviseli a hitelek fedezetét, ám az ingatlanárak fenntarthatatlanul gyors emelkedése veszélyt jelent a banki hitelekre. A legnagyobb fenyegetést a lakásárak esetleges zuhanása miatt becsődölt hitelek jelentik. A fejlett világ számára ez a helyzet bizonyára ismerős 2008-ból.

A hosszú távú stabilitás érdekében a kínai vezetőknek a jólét megteremtését új alapokra kell helyezniük. Az innováció ösztönzése rendkívül kifizetődő. A friss kínai high-tech cégek, mint a Huawei és az Alibaba már a jó irányba mutatnak. A nyugaton bejegyzett sikeres vállaltok azonban nem elérhetők a hazai befektetők számára. Szintén megoldandó probléma, hogy a Shanghai tőzsde mérete mára a harmadára zsugorodott az elmúlt 7 év leforgása alatt.

Andrew Sheng a pekingi Tsinghua Egyetem professzora, a hongkongi Értékpapír- és Határidős Bizottság korábbi elnöke.
Xiao Geng a Fung Global kutatási igazgatója.