Oszkó Péter is Kapolcsra megy

Oszkó Péter
2014-07-16 11:20
Különös, formabontó ötlettel álltak elő a Művészetek Völgye szervezői az idén, amikor az egyik legrégebbi hazai fesztivál megújításaként nemcsak újabb programhelyszíneket indítottak, hanem meginvitálták Kapolcsra a hazai startupszcéna meghatározó szereplőit - Oszkó Péter vélemény-cikke a friss Figyelőben.

Technológiai cégek alapítói, sikervállalkozók, akcelerátorok és befektetők töltik majd meg a Balaton-felvidék kis falvait, hogy megszokott környezetükből kiszakadva gondolják át közösen egyre sűrűsödő dolgaikat. Lesz miről beszélni: jól jelzi a hazai startup-ökoszisztéma és a befektetői szektor egyre sorakozó problémáit a Figyelő legutóbbi, a témában született elemzése is (Vesztésre állnak, Figyelő 2014/26. szám).

A szellemi inspirációt kereső startupperek persze maguk is frissességet hoznak egy a hagyományait kitartóan ápoló, értékeihez tiszteletre méltó módon ragaszkodó fesztiválra. Az eddig mindenki emlékezetében a falusias és a hippikultúra elemeit vegyítő közegben, a kék abroszos, házias vendéglátás világában a legújabb technológiai fejlesztések hökkenthetik majd meg a látogatókat. Már néhány példával is jól lehet érzékeltetni, hogy a hazai technológiai startup vállalkozók fejében micsoda szellemi frissesség, mennyi új ötlet és kezdeményezés található. Az 55 helyszínen zajló, így párhuzamosan is alig követhető programokat egymásnak streamelhetik okostelefonjaikon a felhasználók, s ezt a közösségi videoadást központi LED-falakon is lehet majd követni. Maga a fesztivál saját mobilalkalmazása is egész évben folyamatos online rádiócsatornákon teszi elérhetővé a fellépők zenéit.





Eközben a helyszíneken az előadások alatt kényelmesen, mobilról lehet közvetlenül az asztalhoz rendelni bármit a helyi vendéglátás étel- és italkínálatából, és persze mobilon is lehet fizetni. Hosszú felsorolás helyett érdemes csak utalni az idei Művészetek Völgye tipikus jelképeire, az országszerte megtalálható fatáblákra. Ezekre egyfajta provokatív látványelemként QR kódokat véstek fel, amelyek okostelefonos leolvasásával kedvezménypontokat lehet szerezni a mobilalkalmazásban történő jegyvásárláshoz. Emellett végül akár meg is lehet nyerni a hazai innováció egyik jelképét jelentő, lánc nélküli, kötélhajtású biciklit, egy ún. stringbike-ot.

A hazai technológiai vállalkozások valós értékmegőrző és -teremtő funkciót is ellátnak, amikor egyfajta civilizációs ugrásba rántják bele a fesztivált. De ami még fontosabb, hogy mindez a megjelenő cégeknek sem szimpla üzlet, bár annak sem rossz, hiszen fejlesztők, vállalkozók, befektetők és potenciális felhasználók igen nagy sűrűségben és nyitott, érdeklődő lelkületben lesznek elérhetők 10 napon keresztül a kis falvak szűk utcáin és udvaraiban. De ennél valójában lényegesen fontosabb, hogy a fesztivál megújulásában feladatot vállaló szereplők szokatlan környezetben, a komfortzónájukból kiszakítva inspirálódhatnak. Márpedig ezek az inspirációk, az alkotás és értékteremtés, a saját ötletek megvalósításának szinte öncélú mániája bárminél fontosabb egy technológiai startup sikeréhez. Nem véletlen, hogy Steve Jobs is ebben látta az Apple sikerének titkát.

A hazai startupszcénának mostanság van először esélye megmutatni, hogy egy valós vállalkozás valójában értékteremtésről szól. Hogy a rendszerváltás utáni vadkapitalista időszak vagyonfelosztási harcai - amelyek sajnos azóta is újra és újra fellángolnak - nem a piacok, az üzleti élet, a vállalkozások valós természetét, legfeljebb a hatalom- és politikaközeli vagyonszerzés riasztó eszközeit és eredményeit mutatják. Hogy ezzel szemben a gazdaság és a vállalkozások világa nem nulla összegű játszma, növekedést csak új fejlesztésekből, új értékek teremtéséből lehet elérni. S hogy a gazdaság és az annak motorjaiként működő vállalkozások sikere elsősorban a kulturális közeg, szervezeti és cégkultúra, valamint személyes attitűd kérdése, s ez az állítás különösen igaz a technológiai startupokra.

Hogy vesztésre áll-e tehát a hazai technológiai szektor és a kockázati tőkebefektetői iparág, az messze nem a mozgósított pénzösszegek nagyságán s a felhasználás gyorsaságán fog múlni. Nem az a kérdés, hogy volumenében mennyi forrás ömlik célzottan erre a piacra, hanem hogy az érintett terület működését, értékrendjét, célkitűzéseit, motivációit befolyásolja-e, és ha igen, vajon kedvező irányban teszi-e. Hogy az elmúlt néhány év változásai a hazai startupszcéna saját szubkultúrájában fejlődést hoztak-e, s hogy ebben segíti vagy hátráltatja-e bármiféle állami vagy befektetői aktivitás.

A szerző a PortfoLion Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. volt ügyvezetője