Éjjeli emlékműállítás-Az Együtt-PM reakciója

válassz
2014-07-20 11:32
Az Együtt-PM szövetség tiltakozik a Szabadság téri német megszállási emlékmű felállítása ellen, és vasárnap az MTI-vel azt közölte, hogy az önkormányzati választás után, ha új balközép városvezetés jön létre, az el fogja távolítani a szobrot.
A kormány a múlt év végén döntött arról, hogy Magyarország német megszállása áldozatainak emlékére a 70. évfordulóra emlékművet állítanak Budapesten, a Szabadság téren. Az emlékmű felállítása ellen ellenzéki pártok és civilek tiltakoztak. Az emlékmű szobrait vasárnapra virradóra emelték a helyükre.

Az Együtt-PM közleményében azt írta, azért tiltakoznak az emlékmű felállítása ellen, "mert annak célja nem a múltra való tárgyszerű és békés emlékezés, hanem a magyar állam felelősségének eltagadása, és a történelem meghamisítása".

Emlékeztettek arra: a szövetség az emlékmű terveinek nyilvánosságra kerülése óta többször, több fórumon bírálta a szerintük "a magyar államnak a holokausztban viselt felelősségét eltagadó, annak kizárólag áldozati szerepét hangsúlyozó koncepcióját". Felidézték, hogy a helyszínen az elmúlt hónapokban számos más szervezet, párt is demonstrált.

"Az Együtt-PM tűrhetetlennek tartja, hogy az Orbán-kormány nem csupán figyelmen kívül hagyta a széleskörű társadalmi felháborodást és tiltakozást, de az éj leple alatt állította föl a történelemhamisító emlékművet. Az önkormányzati választás után, az új balközép városvezetés el fogja távolítani azt" - írták.

Vasárnap a Demokratikus Koalíció elnöke, Gyurcsány Ferenc is közleményben tiltakozott az emlékmű felállítása ellen.
MTI